Kultúra

2010.01.27. 11:11

Csak deriválj – Gyuláról sokkol a Kockaéder

Egy országos kereskedelmi tévécsatorna, egy rádió és az egyik hazai bulvárlap is felfigyelt az elmúlt napokban a részben gyulai tagokból álló, Kockaéder nevű zenei formációra. A középiskolás diákok a matematika megszállottjai, paródiaszerű feldolgozásaik a YouTube új hazai slágerei.

BEOL

A Kockaéder olyan fiatalok csoportja, akik úgy gondolták, hogy poénből átköltött dalaik túl jók ahhoz, hogy veszni hagyják őket, ezért az interneten keresztül még több fiatallal osztják meg azokat. A ">Kockaéder-promót, ami a Csak deriválj című szám részlete, már több mint 45 ezren látták a videómegosztón, melyen több számuk is megtalálható.

Tavaly nyáron – stílszerűen egy matematikatáborban – állt össze a formáció gyulai, debreceni és budapesti diákokból. A szándék már néhány hónappal korábban, egy márciusi matematikaverseny alkalmával megfogalmazódott bennük, amikor megzenésítették a Ptolemaiosz-tételt.

„A stílus teljesen egyedi, a lelkesedés is megvan, a siker garantált. Lenne, de a célközönség nagyon szűk. Minket ez nem zavar, bátran – vagy éppen bátortalanul – énekelünk a matematika szépségeiről. Mi vagyunk a matematikusok modern generációja!” – vallják magukról weblapjukon.

„A formáció készen állt, szövegek is voltak, de nem volt meg az, ami a világsikerhez vezető út egyik első lépése: a felénekelt számok. Így tehát 2009. augusztus 3-a és 6-a között elsősorban azért gyűltünk össze Gyulán, hogy egy közeli stúdióban kiadhassuk magunkból azt, ami már egyszer Balatonberényben vastapsot kapott: a slágereket” – olvasható önironikus bemutatkozásukban, hozzátéve: „Ezúton is köszönjük a lehetőséget Varga Imrének, aki hallószerveit hihetetlen kockázatnak kitéve beengedett minket a békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium stúdiójába.”

A nem mindennapi csapatra felfigyelt az RTL Klub magazinműsora, a Fókusz is, s összeállítást közöltek a Kockaéderről. A műsorban való szereplés mellett a fiúkról szó esett az egyik országos kereskedelmi rádió reggeli műsorában is, s az egyik hazai bulvárlapban is feltűntek már.

 

Címkék#Gyula
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!