Kultúra

2009.09.22. 09:37

Kilenc jelölt a ringben a (diák)polgármesteri címért

Magyarországon sok településen szerveződtek diákmozgalmak, ám olyan matuzsálemi kort, mint a Csabai Garabonciás Napok, egyik sem élt meg.

M. M.

Tegnap 18. alkalommal sorakoztak fel a város középiskoláit képviselő diákok, hogy tudásukat, leleményességüket, ügyességüket összemérve egy héten át bizonyítsák, mely alma mater gyűjti össze a legtöbb pontot, mely oktatási intézmény jelöltje kapja e tanévben a megtisztelő Békéscsaba diákpolgármestere és alpolgármesterei címet.

A ringbe kilenc középiskola (Andrássy, Beg, Belvár, Gészi, Kemény, Keri, Közgé, Szegya és a Vízmű) szállt be, közöttük dől el, ki a legjobb e tanévben. 

A kampányrendezvények a tegnap esti fáklyás felvonulással kezdődtek, a zsűri már ezt is értékelte a látványelemek, a kiegészítő táblák, a zászlók, a kellékek és az egységesség szempontjai alapján. A hét során persze számos egyéb, pontot hozó megmérettetésen bizonyíthatják rátermettségüket az iskolák diákjai. Lesz happening, iskolánként relikviakiállítások az elmúlt 17 év történetéből, és persze kampánycsapda.
A diákoknak köztéri szobrokat kell építeniük, lesznek sport-, irodalmi és zenei versenyek. A diákpolgármester-választás a csütörtök esti szellemi és ügyességi vetélkedővel zárul. A megválasztottak pénteken egy napra jelképesen birtokukba vehetik az igazi városvezetői székeket, s utána egy éven át képviselhetik Békéscsaba diákságát az ifjúságot érintő kérdésekben.

Az ő személyükön múlik, hogy milyen mértékben élnek e lehetőséggel. A diákrendezvény, valamint a garabonciás napokat támogató városvezetés csupán a kereteket adja. A 18. évében járó, „érettségiző” diákrendezvény pénteken a mostani és az öreg garabonciások közös partijával ér véget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!