Kultúra

2009.08.08. 01:28

Elhunyt Cseh Tamás

Augusztus 7-én, hatvanhat évesen elhunyt Cseh Tamás zenész, énekes – adta hírül a Színház.hu információi nyomán az Index.

Színház.hu / Index / Zene.hu

Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten, pályáját általános iskolai rajztanárként kezdte. A tanítás mellett, 1970-től adta elő Bereményi Gézával közösen szerzett dalait. Tagja volt több színház, köztük a Katona József és a Bárka Színház társulatának – írja az Index.

Első lemeze, a Levél nővéremnek 1976-ban jelent meg, ezt követte az Antoine és Desiré, a fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek, és Ady című album. Két indián témájú könyve jelent meg Hadiösvény és Csillagokkal táncoló Kojot címmel.

1988-ban megkapta Az év lemeze díjat, 1992-ben köztársasági tisztikereszttel, 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, majd 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

A zenész három éve tudta meg, hogy gyógyíthatatlan beteg, és csak hónapjai lehetnek hátra. A színpadnak is búcsút mondott, és sietve magnószalagokra diktálta az életét. A Cseh Tamás című könyv hatalmas siker lett, és a legendás dalnok 2008 augusztusában újra színpadra lépett az Ördögkatlan fesztiválon – emlékezik a művészre a Zene.hu.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!