Kultúra

2008.08.08. 10:36

Soha rosszabbat – az idei évadot értékelték a Gyulai Várszínházban

Soha rosszabb évadot, mint a mostani — így összegezte a Gyulai Várszínház idei teljesítményét tegnap Gedeon József direktor. A teátrum ezen a nyáron a világszínjátszás színe-javát hozta karnyújtásnyira az emberekhez.

Cs. R.

A 45. gyulai várszínházi évadot értékelte tegnap a teátrum művészeti tanácsadó testülete. Külön szóba került a színészek teljesítménye, hiszen most kellett javaslatot tenni a Békés megyei Sík Ferenc-díjra, a gyulai önkormányzat alapította Havasi István-díjra, továbbá az Őze Lajos-díjra, amit a várszínház jegyez. A három elismerés a nyáron nyújtott kiemelkedő művészeti tevékenységért jár.

A sajtótájékoztatóra érkező Gedeon József direktor a nevekről nem beszélhetett, azt azonban érzékeltette, nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a június 28-ától augusztus 9-éig tartó évadban egy sor kiváló művész közreműködésével 53 rendezvényt tartottak. A prózai és a zenés produkciókban több mint ezer hivatásos művész lépett föl Magyarországról, Romániából, Szerbiából, Horvátországból, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Japánból, Litvániából, Szlovákiából és Németországból. Világhírű rendezők és zenészek, neves társulatok és a hazai művészeti élet kimagasló személyiségei fordultak meg náluk.

A Körös-völgyi sokadalom vonzotta a legtöbb látogatót

Összesen 25 500 nézőjük volt, közülük 10 600 fizető. Mert ingyenes előadást is kínáltak szép számmal; a Körös-völgyi sokadalom vonzotta a legtöbb látogatót, a három nap alatt több mint tízezret.
A jegybevétel jól alakult, 20 százalékkal meghaladta a tavalyit. Ebben közrejátszott a 10 százalékos jegyáremelés, a jó idő, és legfőképpen az, hogy a idén online is árusítottak jegyet. A belépők 30 százaléka így kelt el.

A költségvetés viszont 15 millió forinttal kevesebb a tavalyinál. A pénzügyeken rontott, hogy a Nemzeti Kulturális Alaptól a tavalyi 21 millió forint helyett idén nyolc és felet nyertek. Ezt némileg ellensúlyozta, hogy a gyulai önkormányzat az előző évihez képest mélyebben a zsebébe nyúlt, és a megyei önkormányzat is adott 6 millió forintot. Itt hívta fel a figyelmet Gedeon József arra a 600 embert érintő kérdőíves felmérésre, amely a fesztivál nézőiről ad pontos képet. A feldolgozása még tart, ám az már látszik, hogy egyre többen csak ezért a programért jönnek Gyulára, volt aki San Diegóból, Kanadából, Japánból vagy az Egyesült Államokból kerekedett fel. Kiderült az is, a vendégek jellemzően a jegyár nyolcszorosát költik el különböző szolgáltatásokra: étkezésre, vásárlására, közlekedésre, szállásra.

Nemzetközi rangú a gyulai Shakespeare-fesztivál

Az átlagban kétezer forintos belépőkkel számolva is érzékelhető, hogy reklám szempontjából és gazdasági tekintetben mennyi előnyt jelent a fesztivál a városnak. A gyulai Shakespeare-fesztivált ma már nemzetközileg a rangosok közt jegyzik, a teátrumnak komoly sikert és külföldi elismertséget hozott.

A médianyilvánosságra sem panaszkodhat a színház, az írott és az elektronikus sajtó az idei nyáron különösen rajta tartotta szemét. Külföldről fokozott az érdeklődés. A népszerűségért maguk is tettek, például sokat erősödött az internetes megjelenésük, honlapjukat az elmúlt egy hónapban 16 ezren olvasták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!