21°

A puszta egykori kisdiákjai emlékeztek

Tikkadt szöcskenyájak, meg kopár szik – a kardoskúti puszta költői látképe tárult mindazok elé, akik pénteken, ebéd után Pusztaközpont felé vették az irányt.

A hívó szó, hogy avassanak újabb emlékművet az egykori fecskésparti iskola helyén, nagyon sok egykori kisdiákot, ma már nyugdíjast, megmozgatott.

Pusztaközponton találkoztak a messziről is hazatérők és nosztalgiáztak a sátor árnyékában, mielőtt a dűlőúton eljutottak az avatás helyszínére. A szervezőket Barna László köszöntője után Lengyel György kardoskúti polgármester emlékeztette arra, mit adott ez a vidék a gyerekeknek, a tanyákon élőknek.

– Mindenki megtanult írni, olvasni. A pusztában 2500-an éltek,6 elemi iskolában tanulhattak a gyerekek és a környező nagyobb településekről ide érkező tanítók áldásos munkája eredményeként olyan tehetségek került el innen és vitték hírét e tudásnak, akik most botanikusként, íróként, költőként, vállalkozóként, az itteni gazdálkodási kultúra éltetőiként most velünk emlékeznek – fogalmazott Kardoskút polgármestere, aki maga is a pusztában él.

Felidézte azt a törekvést, amikor 2013-ban több település és civil kezdeményezés hatására megalakították a Vásárhelyi Pusztáért Egyesületet. A környék hagyományainak az életben tartása, a régmúlt megőrzése, a helytörténet alapos megismertetése a célja minden egyesületi tagnak. Ennek a törekvésnek az egyik programja, hogy az egykori iskolák helyén emlékműveket állítsanak. A fecskésparti iskola egykori diákjai pénteken a nagy beszélgetések mellett ezért is jöttek össze igen szép számban Pusztaközponton, az olvasókör udvarán.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Már az űrből is látszik az M44 nyomvonala
2
Öt férfi molesztált egy házibuliban egy tinilányt
3
Ha nem látja, nem hiszi el: saját postás kutyája van Gyulának, házhoz viszi a leveleket
4
Vádemelési javaslat a kábítószer-kereskedő ellen
5
M44: utánajártunk, hogy halad az építkezés
negyed mérföld
A leggyorsabb autókat győzte le a Tesla
Időjárás / 3 órája
Hétfőn sem ússzuk meg szárazon
Eső főleg nyugaton várható, de teljes egészében sehol nem zárható ki.
Gyász
"Amíg éltél szerettünk, amíg élünk nem feledünk." KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonnak, szomszédoknak, akik ismerték és szerették, hogy Vlcskó Károlyné búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk Dr. Tóth Judit háziorvosnak, Dr. Farkas Ida, Dr. Kliment Magdolna és Dr. Bódis Ilona kezelőorvosoknak áldozatos munkájukért. A gyászoló család
25. évfordulóra! "Ha látsz egy könnyes arcot, némán szenvedőt, soha ne bántsd meg őt, az én vagyok." Mágori talákozás
apostoli buzdítás / 5 órája
Önkorrekcióra kérik Ferenc pápát
39 millió dollár / 6 órája
Kémfilm taszította le a trónjáról a Stephen King-horrort
Német választások / 7 órája
Gyengültek a kormánypártok, az AfD a harmadik erő
gyász / 9 órája
Meghalt Charles Bradley amerikai soulénekes
Sérülés / 12 órája
Kérdéses Tálas Zsuzsanna játéka a ma esti sorsdöntő mérkőzésen
Pályázat / 13 órája
Szebbé tehetitek a magyar vasutat, ha van pár jó rajzos az osztályotokban