°
°
°

Szerintem sokan szeretnénk bármilyen területen, bármilyen versengésben az országban a harmadik, esetleg a negyedik legjobbnak lenni. Nem hiszem, hogy komolyabb csalódásként élnénk meg ezt a helyezést.

Ez onnan jutott eszembe, hogy néhányan kudarcként élik meg, hogy a csabai röplabdás lányok idén nem kerültek be a bajnoki döntőbe. Kétségtelenül nem esik jól, mert az elmúlt években alaposan elkényeztetettek bennünket, szurkolókat, rengeteg örömet szerezve a városnak és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a megye jelentős részének.

De a sport kegyetlen törvényszerűsége, hogy előbb-utóbb minden sorozatnak vége szakad. Most ez, mint minden nagy csapattal, a miénkkel is megtörtént.

Mert a BRSE akkor is a mi csapatunk. Ahogy akkor is a miénk volt, amikor az első megszerzett bronzérem után sokan a könnyeinkkel küszködve ünnepeltünk. Úgy, mintha aranyat nyertek volna a lányok. És akkor is a mi csapatunk volt, amikor az egész mezőnyt lenullázva lett bajnok a gárda, ahogy akkor is, amikor – talán néhányan még emlékeznek rá, körülbelül 20 éve –, még a főiskola sportcsarnokában mindenki óriási megdöbbenésére szettet nyertünk a Vasastól. Nem érmet, szettet. Az akkor olyan volt, mintha most egy magyar focicsapat a Real Madridot vagy a Barcelonát szorongatná meg.

Mézes András vezérszurkoló közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Büszke voltam, vagyok és leszek Békéscsaba városának röplabdázóira! Hajrá BRSE! Mindörökké, minden körülmények között!” Igaza van: mindig, minden körülmények között.

Hozzászólások