élet a megyeszékhelyen

2018.08.26. 19:51

Aki keres, az talál is programot Békéscsabán

Nincs élet Békéscsabán – röviden így foglalható össze egy, a Facebook közösségi­ portál egyik csoportjában közzétett bejegyzés. A hozzászólók egy része egyetértett a megállapítással, ugyanakkor többen voltak, akik azt mondták, hogy igenis van. A szakemberek szerint aki keres, az talál programot a megyeszékhelyen.

Licska Balázs

– Csak körbe kell nézni! A főtér és környéke este 7-8 körül tele van emberekkel. Természetes, hogy 11 körül kevesebben mozognak – mondta Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója. Kiemelte: a Csabai Nyár keretében szervezett programok 7-8-9 órakor kezdődtek, kezdődnek, és hétköznapokon nem nyúlhatnak tovább 10-nél, 11-nél, mert gondolni kell azokra, akik másnap dolgoznak és pihennének. Egyébként sem egy kulturális intézmény feladata az éjszakai szórakozás biztosítása, hanem a vendéglátóiparé.

Igyekeztek sokféle rendezvénnyel sok réteget megszólítani, hogy mindenféle igényt kielégítsenek. A tavalyi számok egészen imponálóak: az előző évben 34 rendezvény volt a főtéren, ezekre 10 ezren voltak kíváncsiak, a Csabagyöngye Kulturális Központ melletti stégen pedig nyolc kiülős esemény volt, melyek másfél ezer vendéget örvendeztettek meg.

A Csabai Nyár keretében sokféle program várta és várja a hónap végéig a békéscsabaiakat és az ide érkezőket. Fotó: Csabagyöngye

A főtér és a stég nem alkalmas belépős programok szervezésére, azok költségeire fedezetet kell találni. Bár idén a tavalyihoz képest kevesebb pénz állt rendelkezésre – és ezért nem volt mindennap valamilyen program –, a stéges koncertek száma megduplázódott, mint ahogy az érdeklődőké is. A főtéren kevesebb programot tartottak és tartanak a hónap végéig: az eddigi 12 eseményen ötezren vettek részt – ám az augusztus 20-ai rendezvény jelentősen növelte ezt a számot.

– Azzal, hogy átalakították, lezárták a Szent István teret, megnőtt a programok lehetősége – fogalmazott Gulyás Péter, a békéscsabai Tourinform-irodát is működtető turisztikai egyesület elnöke. Hozzátette: több hely van, ahová be, ki lehet ülni – persze lehet, hogy nem hétköznap 22 óra után, de az turisztikai szempontból egyébként sem keresett időszak, legfeljebb Budapesten. Tapasztalata szerint vannak kulturált helyek, nem csak kocsmák, amelyek 22 óra után is elérhetők.

Kiemelte: a városba érkező turisták kikapcsolódási lehetőségek sorával találkozhatnak. Ott a sétára alkalmas Élővíz-csatorna mente, Póstelek, vannak lovastanyák, horgászatra is nyílik esély, a strand egyre több vendéget vonz. A múzeum keresett, igaz, most a beruházás miatt zárva tart. A Gyulára érkező turisták kíváncsiak Békéscsabára, értékeire.

Gulyás Péter megerősítette: a Csabai Nyár keretében kellemes délutánokat, estéket tölthettek el a helybeliek és az ide érkezők. Persze, tovább lehetne bővíteni a kulturális és szabadidős programok tárházát. A város épül, szépül például a Széchenyi ligetben és a belvárosban zajló fejlesztések révén – ezek szintén növelik a programok lehetőségét. Abban is előre lehetne lépni, hogy szervezett formában mutassák meg Békéscsaba nevezetességeit.

Fontos a minőség, az igényesség

Ha más nincs, hétköznaponként el lehet menni moziba, színházba, pénteken és szombaton pedig még több kikapcsolódási lehetőség vár a békéscsabaiakra és az ide érkezőkre, tehát nem teljesen helytálló az, hogy a városban nincs élet – fogalmaztak meg általános véleményt az egyik Szent István téri kézműves sörházban. Hozzátették: elképzelhető, hogy a tizenévesekhez képest a 35-40-es éveiben járó korosztály nehezebben lel magának igényes szórakozási lehetőséget, de aki keres, az találhat.

Tapasztalataik szerint a kánikula miatt nem 17-18, hanem inkább 19-20 óra körül érkezik a vendégeik többsége – a kiülős rész hétköznap 23-ig, hétvégén 24 óráig van nyitva, a benti rész pedig addig, amíg vendég van, tehát nagyjából hajnali 1-2 óráig. Kiemelték: van olyan réteg Békéscsabán, amelyik a pénzéért cserébe minőséget és kulturált szórakozási lehetőséget vár el, igyekeznek ezt az igényt mindenben kielégíteni, mivel szolgáltatásaikkal és termékeikkel őket célozták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!