Csorvás

2023.03.27. 10:02

Szülők, támogatók összefogtak, hogy elkészüljön az Edison Klub közösségi tere

Ha nincsenek a segítők, a csorvási tehetséggondozó műhely beruházása csak korlátozott tartalommal valósulhatott volna meg. Ám a példás összefogás sikert hozhat az Edison Klub számára. S miközben ezen dolgoznak, a gyerekek A levegő lovagjai című programban tevékenykednek.

Cs. I.

Az építkezés egyelőre áll, az adományokból megtörténhet az anyagbeszerzés

Fotó: BMH

A sztratoszféra meghódítására vállalkozik a csorvási Edison, A Hónap feltalálója programban jutalmazza kreatív klubtagjait. Elektromos autójukat folyamatosan fejlesztik a fiatalok sok támogató közreműködésével - szinte visszatérő rendszerességgel cikkezünk egy szerény, de annál komolyabb tehetséggondozó kollektíva és elszánt felnőtt segítőik áldozatos és izgalmas munkáiról.

Legutóbb is jó hírekről számoltunk be: szintén támogatók segítségével elkezdődött az Edison Klub Közösségi Tér kialakítása. Az épület erősáramú és kommunikációs földkábeleinek lefektetése már megtörtént. Az önkormányzat által elnyert 6 millió forint viszont nem elegendő a közösségi tér kialakítására, ezért további támogatókat várnak a munkák sikeres befejezéséhez. A helyszínen járva egyelőre az látszik, hogy a "rombolás", vagyis a bontás elkezdődött, s ahogy Murvai József klubvezető fogalmazott, kisebb s nagyobb, illetve inkább nagyobb döccenőkkel szembesülnek.

– A két éve elnyert  6 millió forint a felújításra látszott, nem lesz elég, a kivitelező 11 milliót számolt már akkor is. Csökkentett megvalósítással, de a munka elkezdődött: kisebb ablakok, kisebb ajtók, elhanyagolható lesz a külső festés. Viszont a műhelynél továbbra is ragaszkodnunk kell az 1,5 méteres ajtónyíláshoz, hogy ne az ajtóméret szabja meg, hogy mit és mekkorát alkossunk. (Az elektromos autónkat pakolásztuk már a technika terem ablakán ki s be...). A közösségi térben továbbra is hajópadlót szeretnék a simított beton helyett. Pillanatnyilag minden pályázati forrást felkutatunk, támogatókat keresünk, hogy ezeket a több százezer forintos tételeket sok más lemondása után megcsináltathassuk - nyilatkozta a klubvezető néhány nappal korábban, ám a történet azóta fordulatot vett.

Murvai József örömmel hívta szerkesztőségünket, hogy újabb támogatókra lelt a klub: – Sikerült támogatókat szerezni, így a legfontosabb kritériumok teljesülhetnek. Az ablakok kiegészítésére kaptunk 130 ezer forintot  a szülőktől és más segítőinktől. A műhelykapu (240 ezer forint) megvásárlását egy helyi cég vállalta és a burkolatok beszerzésére is van ígéret.

S ha elkészül végre a beruházás, az Edison Klub tagjai külső tárolóban tudják elhelyezni a motoros-vitorlás hajót, az elektromos autó utánfutóját. Az épületben külön garázsba kerül az elektromos autó. Fotólaborban kísérletezhetnek majd a diákok, a közösségi térben és a műhelyben tudjuk majd elhelyezni a közel egymillió forint értékű eszközüket.

A fiatalok és a velük foglalkozó felnőttek a szakmai munkát addig se hanyagolják. Sőt!

– A levegő lovagjai című, most zajló programunkban, fából készül egy autómodell a pneumatikus autó szerkezeti elemeinek tanulmányozására. Ez a tervezés fázisában van. A diákok az RC szimulátorban gyakorolják a repülőmodellek kezelését, Micro:bit vezérlőre programoztak LED-es közlekedési lámpamodellt. A fiatalabbak Bee Bot, Robot méhecske programozását gyakorolják. Május elején pedig megyünk a Csodák Palotájába. A ballonunkat június 11-én, vasárnap tervezzük elindítani - fűzte hozzá Murva József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!