2016.12.30. 18:28
Személytelenül
Olvasgatom a Facebookot. Néha talán többet is, mint kellene, s közben egyik kedves Békés megyei ismerősöm posztján akad meg a szemem.
Látom, ahogy udvariasan megköszöni a névnapi jókívánságokat, különösen a privát üzenetben érkezetteket, és a csak neki szólókat. Zárójelben „csendben” megjegyzi, hogy az automatizmus sajnos eléggé elkényelmesített bennünket, így kicsit személytelenné váltak a csoportoknak szóló névnapi köszöntések, de természetesen köszöni azt is. Teljesen igaza van.
Emlékszem, néhány évvel ezelőtt még egymást érték az SMS-ek és a telefonhívások karácsonykor, idén így szinte senki nem kívánt kellemes vagy éppen áldott ünnepeket. Annak idején „loptuk” egymástól a jobbnál jobb karácsonyi idézeteket, hogy azután kis csalással sajátként küldjük tovább SMS-ben. Most nagyjából egy Facebook-poszt, és kész is!? Arról kifejezetten régóta folyik a vita, hogy ez a virtuális világ feltétlenül rossz-e.
S közben egy kicsit olyan érzése van az embernek, mint egykoron a valóságshow-kkal kapcsolatos közhelyeknél, amiket szinte mindenki szidott, utált, mégis naprakész volt a történésekkel és a szereplőkkel kapcsolatban.
A Facebookkal is hasonló cipőben járunk: ócsároljuk, ócsároljuk, közben pedig még a vécére is telefonnal járunk, nehogy lemaradjunk a hírfolyamról. Egy másik ismerősöm mesélte, hogy tinédzser lánya bulit rendezett.
Az összejövetel a következőképpen zajlott. A mini hifiből szólt a zene, a srácok pedig ültek az ágyon, nem szóltak egymáshoz, csak Facebookoztak a telefonon. Talán valami azért mégiscsak hiányzott... Még a mosdóra is okostelefonnal járunk
