Közélet

2016.12.08. 17:31

Képviselők beszéltek a jövő évi béremelésekről

Megyeszerte a béremelések jelentőségéről tartottak tájékoztatót a fideszes országgyűlési képviselők.

BMH

Békéscsabán Vantara Gyula országgyűlési képviselő arról beszélt, a minimálbér jövőre 15 százalékkal emelkedik, összege 127 ezer 500 forintra nő. A szakmunkás minimálbér esetében az emelkedés aránya 25 százalék és 161 ezer forint lesz. A béremelések pedig 2018-ban tovább folytatódnak. A minimálbér 138 ezer, a szakmunkás minimálbér 180 ezer forint lesz.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő Gyulán kifejtette, a béremelések hozzájárulnak a kisebb keresetű emberek, illetve a szakmunkások bérének felzárkóztatásához. — Mindennek a gazdaságra vonatkozólag is élénkítő hatásai vannak — fogalmazott, majd kiemelte: rendkívül fontos az infláció alacsonyan tartása, amit szintén sikerült elérni, hiszen annak mértéke minimális.

Dankó Béla, Békés és Szarvas térségének országgyűlési képviselője hangsúlyozta, az elmúlt 26 év legfontosabb megállapodása jött létre a munkavállalói és a munkáltatói szervezetekkel a bértárgyaláson.

Simonka György Dél-Békés országgyűlési képviselője a 220 főt foglalkoztató középvállalkozás, a Pannon Fine Food Kft. orosházi irodaházában tartott sajtótájékoztatót.

— A mi körzetünkben egyszerre van jelen a munkanélküliség és az a probléma, amikor nincs elég munkaerő — emlékeztetett.— Az érintettekkel felmértük a problémát, meghatároztuk a fejlesztés irányát a Calendula Tervben, hogy a jó képességű fiatalokat helyben tartsuk. A minimálbér-emelés, s különösen a szakmunkás minimálbér, valamint a járulékcsökkentés hozzájárul ahhoz, hogy a mi vidékünkön is az emberek még több bérért dolgozhassanak.


Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, ennek a kormányzati döntésnek bérkiegyenlítő hatása lesz. Bebizonyosodik, érdemes lesz térségünkben maradva dolgozni. Dávid Zoltán orosházi polgármester reményét fejezte ki, hogy a béremelés sokaknak a megélhetésén segít.

— Ha valakinek fontos ez a döntés, az a mezőkovácsházi, hátrányos helyzetű térségnek nagyon. Bennünket tovább inspirál, hogy jól dolgozzunk, a városunk még több adóbevételhez jusson, s abból visszajuttathassunk a mezőkovácsházi munkavállalóknak — nyilatkozta Varga Gusztáv polgármester.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!