Közélet

2016.12.31. 08:18

A patikákban sem veszik vissza a fecskendőket, tűket

Nem vették vissza a kiváltott és elhasznált injekciós tűket, fecskendőket egy pácienstől a gyógyszertárban. Azt mondták neki: ott már csak az el nem fogyott, lejárt gyógyszereket lehet leadni. A beteg felvetette: akkor hová teheti a keletkezett veszélyes egészségügyi hulladékot, nem szívesen dobná a kommunális szemét közé. A minisztériumnál azt mondták: dolgoznak az ügyön.

Licska Balázs

– Nemrég megműtöttek, ezért előtte és utána is injekcióznom kellett magam. A tűket, fecskendőket visszavittem abba a gyógyszertárba, ahol kiváltottam őket. Onnan azonban tovább irányítottak egy másik patikába. Ott viszont azt mondták, hogy ott sem adhatom le. De azt nem magyarázták el, hogy akkor mit kezdhetek velük – mesélte el történetét egy olvasó, aki szerint nem egyedi esetről van szó, mivel sok embernek kell szúrnia magát egészségügyi állapota miatt.

Az egyik békéscsabai gyógyszertárban elmondták: a veszélyes hulladékot gyűjtő dobozokba korábban bele lehetett dobni a tűket, fecskendőket is, azonban immár csak a fel nem használt és lejárt gyógyszerek kerülhetnek bele, vélhetően ezzel kerülnék el a fertőzésveszélyt. Ezzel azonban azt a problémát idézték elő, hogy nem lehet mit kezdeni a készítményekkel, tűkkel, fecskendőkkel. Ezért az illetékes szervezethez fordultak.


Egy másik megyeszékhelyi patikában is megerősítették, hogy valós problémáról van szó, és immár tényleg nem lehet belepakolni bármit a gyógyszertárakban kihelyezett dobozokba, kivéve a lejárt és fel nem használt gyógyszereket. Két megoldást vázoltak fel.

Az egyik az, hogy – bár szabálytalanságot követnek el – szemet hunynak afelett, hogy a gyógyszeres ládába kerülnek a tűk, fecskendők, mivel az egy zárt rendszer, onnan később már nem kerülhetnek ki és végül egy égetőben kötnek ki. Jobb, ha olyan helyre kerülnek, mintha egyszerűen a kommunális hulladék között lennének kitéve a veszélyes egészségügyi hulladékok, amibe bárki belenyúlhat.

A másik pedig az, hogy a kórházakban és a háziorvosi rendelőkben beveszik ezeket a felhasznált készítményeket, tűket, fecskendőket, mivel ott is sok hasonló hulladék keletkezik – és nekik is kezdeni kell velük valamit. Ezért azt javasolták a gyógyszertárban, hogy legyenek a kórházakban és a háziorvosi rendelőkben kihelyezett ládák.

Lapunk érdeklődésére egy Békés megyei háziorvos azt mondta: valóban nála is sok veszélyes egészségügyi hulladék keletkezik a rendelés és az ellátás során. Kötelezettségeként szerződésben kell állnia egy céggel, mely megfelelő időközönként elviszi tőle ezt a fajta szemetet. Ezért ő nem is csinál belőle problémát, aki kéri, attól beveszi a készítményeket, tűket, fecskendőket. Megjegyezte: Békéscsabán, a Posta közben egyébként van egy gyűjtőedény kihelyezve.

A minisztérium előtt is ismert a probléma
Lapunk érdeklődött az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél és az egészségügyért felelős államtitkárságnál is arról, hol lehet jelenleg szabályos körülmények között elhelyezni a használt tűket, fecskendőket, és hogy azokat miért nem lehet elhelyezni a gyógyszereknek szánt gyűjtőedényekben. Az illetékes minisztérium válaszolt.


Mint írták, a háztartásokban keletkezett egészségügyi hulladék - mint amilyen a használt injekciós tű is – gyűjtésével kapcsolatos probléma ismert a szaktárca előtt is. A hulladékok kérdéskörét elsődlegesen a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szabályozza, amely a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik.

Ennek megfelelően a Földművelésügyi Minisztériummal a kérdés rendezése érdekében a rendeleti szintű szabályozás kialakítása folyamatban van. Kiemelték: bíznak abban, hogy az előkészítés alatt álló szabályozás közegészségügyi-járványügyi és környezetvédelmi szempontból egyaránt a kor követelményeinek megfelelő jogi környezetet teremt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!