Közélet

2016.10.29. 07:23

Napközben a hétvégén is: Gyula

Az esténként bulizókat, a pihenni érkezőket és persze a helyieket is várják a hosszú hétvég valamennyi napján a gyulai kiállítóhelyek és családi rendezvények. (x)

BEOL

A gyulai szállásadóktól kapott előzetes tájékoztatás szerint 98 százalékos a szállásfoglalási arány a városban. A Kolbászfesztiválra érkezett, vagy csak a hosszú hétvégét kihasználva Gyulán pihenő turisták nagy száma miatt a település kiállítóhelyeit és művelődési központját működtető nonprofit kft. vezetése úgy döntött, valamennyi napon lehetőséget ad a múzeumok bejárására.

Nem élve a kiállítóhelyek esetében megszokott hétfői pihenőnap lehetőségével, sem a másnapi munkaszüneti nappal, a hosszú hétvége mind a négy napján nyitva tart a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, a vár, az Erkel Ferenc Emlékház, a Ladics-ház és a Kohán Képtár.

A várban ezen túl reneszánsz délelőttöt rendeznek szombaton tíztől; a reneszánsz alkotóház mellett korhű ruhákba lehet bújni, megéled a kovácsműhely, lesz solymászbemutató és természetesen tárlatvezetés. A kastélyban a virágkötészet és az ékszerkészítés alapvető fortélyaival lehet megismerkedni délután háromtól. A gyulai művházban 16 órától Ludas Matyi történetét eleveníti fel a Hahota Gyermekszínház, amit Bábika játszóház követ.

A részletek megtalálhatók a vár, az Almásy-kastély és a művelődési központ Facebook oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!