Közélet

2016.10.07. 18:18

Gyulai időutazás a szabadságharc hőseivel

Látványos keretek között nyitották meg a Letétetett – bevégeztetett című, az Aradi Ereklyemúzeum relikviáiból összeállított kiállítást pénteken délután a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. A tárlat a szabadságharc hőseinek személyes tárgyai mellett a mindennapok emlékeit is felvonultatja.

Papp Gábor, fotó: Lehoczky Péter

Fotós: Lehoczky Peter

Fotós: Lehoczky Peter

A kiállítás megnyitója monumentális időutazással kezdődött, amelynek részeként a Békéscsabai Jókai Színház színművészei és a gyulai színjátszók, Beszterczey Attila színművész rendezésében drámai módon idézték meg a honvédtisztek gyulai fegyverletételét.

— Leperegtek előttünk a százhatvanhét évvel ezelőtti események — hangsúlyozta ezt követő köszöntőjében Bognár Levente, Arad város alpolgármestere. Mint mondta, Aradot és Gyulát huszonkét éve testvérvárosi kapcsolata köti össze, aminek eredményeként sokan megismerték egymást, baráti kapcsolatok születtek. Összeköti azonban a két települést a Gyulán született Salacz Gyula is — aki 25 éven át Arad polgármestere volt —, és a 13 aradi vértanú is.

„A büszkeség olyan kalauz az életben, mely az embert sokszor vízre viszi, sokszor jégre viszi, de sárba sohasem viszi” — idézte elöljáróban Jókai Mór gondolatát dr. Görgényi Ernő. Gyula polgármestere kiemelte, büszkék elődeikre, akik a bajban segítő kezet nyújtottak az aradi vértanúknak és több száz honvédtisztnek, ahogy büszkék azokra is, akik az elmúlt több mint másfél évszázadban hűen ápolták mártírjaink hagyományait.

Kóhn Dávid, a város jeles helytörténészének írásai alapján szólt arról, hogy 1849-ben az 1400 honvédtiszt mindegyike szállást kapott Gyulán. Alig volt olyan zsellérház, amelynek vendége ne lett volna, az előkelő tisztek a belvárosi házakban laktak. Az akkori Gyula minden polgára személyesen került kapcsolatba a szabadságharc részvevőivel, és saját nehézségeik ellenére mindenben támogatták őket. Dacára annak, hogy a többszörös rekvirálás kiürítette az éléskamráikat, élelmiszerekkel, ruhaneművel bőségesen ellátták őket, és sírva, zokogva kísérték a honvédtiszteket a Farkashalomig és azon túl is, végzetes útjukig.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: Lehoczky Péter
[/caption]

Dr. Hermann Róbert történész megnyitó beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon aligha van még egy olyan város, ami annyira kötődne az Aradi Vértanúkhoz, mint Gyula.

— Az Aradi Ereklyemúzeum kiállítási anyaga emberközelbe hozza a hősöket, akik kiváló katonák és kiváló emberek voltak, akik kiálltak az alkotmányosság és nemzet ügye mellett — ecsetelte. — Amikor Szőllősnél fogságba kerültek, az oroszok felajánlották nekik, hogy meneküljenek el, de igaz katonaként nem ezt tették.

A korszak egyik legavatottabb szakértőjének számító dr. Hermann Róbert történész kiemelte, a kiállításon személyes ereklyék sorát láthatják az érdeklődők Damjanich szablyájától Batthyány Lajos fokosáig, de megtalálhatók a tárgyak között a mindennapok és az egykori honvédek emlékei is, köztük egy olyan dob is, amelyet valamelyik győztes csatában vertek.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: Lehoczky Péter
[/caption]

A dobszónak egyébként fontos szerepe volt, hiszen a hadmozdulatokat azzal jelezték. „Csak arra kellett vigyázni, hogy a dobos nehogy reggel kétszer álljon sorba pálinkáért, mert akkor összetéveszthette a jeleket. Ilyesmi történt 1949. március 5-én Szolnokon, amikor a dobos a „Félre húzódj!” helyett „Roham!” jelet vert, így egy tüzelő osztrák ágyúüteget nem oldalról, hanem szemből foglaltak el a magyar csapatok.

Dr. Hermann Róbert egy friss kutatásáról is szólt, hiszen most fordítja Zambelli Lajos honvéd ezredes visszaemlékezéseit. Montenuovo herceg és Reschach tábornok 1849. augusztus 22-én érkezett meg Gyulára, amikor is az orosz parancsnokság közölte a magyar honvédtisztekkel, hogy át fogják adni őket az osztrákoknak. Az oroszok az utolsó este vacsorát adtak, ahova a magyar tábornokokat és az osztrákokat is meghívták. Az osztrákok ezt rossz néven vették, és amikor meglátták a „lázadók gyülekezetét”, fogták magukat, sarkon fordultak és a hátukat mutatva kimentek a teremből.

Az orosz tábornok ezen őszintén meglepődött, mert ez hihetetlen tapintatlanságnak számított a szövetségeseik részéről, értetlenkedve csóválta fejét, mire Poeltenberg Ernő azt mondta, mindig csak a hátukat láttuk máskor is, utalva arra, hogy mennyiszer futamították meg az osztrákokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!