Közélet

2016.10.06. 16:14

Csaba koncertre készült, amikor megmozdult a föld

Fél évet töltött Japánban, a Sasebo városához közeli Huis ten Boschban zongoristaként a békéscsabai Gál Csaba. Társaival együtt, illetve egyedül több mint százötven koncertet adott. Amikor volt némi szabad ideje, bejárta a környéket, illetve eljutott Nagasakiba és Fukuokába is. No meg két nagy földrengést is átélt, melyekről áprilisban a magyar híradásokban is beszámoltak.

Licska Balázs

– Gyorsan eltelt a fél év?
– Tulajdonképpen igen. Fél év hosszú időnek tűnik, az is, de ha jó helyen vagy és jó társaságban, akkor nem érzed annyinak. Voltak persze nehezebb pillanatok, például a honvágy és a tudat miatt, hogy milyen távol vagyok, azonban ezeket a hullámvölgyeket át lehetett hidalni.

– Huis ten Bosch – nem hangzik egy tipikus japán településnek.
– Ez igazából egy holland érdekeltségű park, Nagasakitól úgy 40-50 kilométerre. Ott lényegében felépítették fél Amszterdamot, tipikus holland épületekkel, kanálisokkal. Oda kerestek európai, főleg közép- és kelet-európai zenészeket: voltak románok, ukránok és értelemszerűen magyarok. Több helyszínen kellett játszani és mindent, amit csak el lehet képzelni, igen sokrétű volt a feladat: Bachot és Mozartot, musicaleket, populárisabb számokat, a bár- és a szalonzenéléstől kezdve egészen a meghirdetett nagy koncertekig minden előfordult. Hol egyedül, hol zenekarral. Minden nap több, egyenként 20 perces blokkot kellett játszani, amit este egy nagyjából 40-60 perces nagyobb koncert követett. A fél év alatt több mint 150 koncertet adtam. Kimondottan a turistáknak. A környéken rengeteg amerikai volt, igaz, vélhetően azért is, mert a közelben volt a tengerészgyalogosok egyik szállása.

– Hogy nézett ki egy napja?
– Általában kora délután kezdtünk. A 20 perces blokkok között voltak szünetek, valamikor egy, valamikor négy óra is. Este 8 óra körül pedig következett a nagy koncert. Minden héten egy szabadnapom volt, azzal kellett megfelelően gazdálkodnom. Ahhoz képest, hogy fél évet töltöttem Japánban, túl sokat nem kirándultam, inkább a környéket jártam be gyalogosan vagy kerékpárral. A Békéscsaba-Gyula távolságra lévő Sasebóba vonatoztam át többször is. A vidéki Japánba csöppentem, a rizsföldekkel, az ott dolgozó kalapos emberekkel, a darumadarakkal, a bambuszokkal. Egy átlagos európai ember vélhetően inkább csak felhőkarcolókat lát Japánból. A japán embereket nagyon szívélyesnek és kedvesnek ismertem meg, integetnek otthonról, ha az utcán sétálsz, jobb esetben még azt is megkérdezik, hogy hogy érzed magad – anélkül, hogy előtte találkoztatok volna.

– Mi az, ami leginkább megfogta Japánban?
– Sok minden, hirtelen nem is tudom, melyiket kellene kiemelni. Az egyik, hogy szinte nincs bűnözés, a közbiztonság világszínvonalú. Rengeteget jártam egy közeli üzletbe vásárolni. A bolt előtt megálltak az autóval, még a motort sem állították le, úgy mentek be. Elolvasták a képregényeket, vettek valamit, aztán visszaszálltak a kocsiba és mentek tovább. A biciklit sem zárták le sosem. Japánban az ember még egy szűk sikátorban is biztonságban érzi magát. Érdekes az is, hogy milyen tiszta az ország, nincs eldobott cigarettacsikk, eldobott szemét az utcán.

– Nekem a japánokról a precizitás, a szorgalom és a technikai fejlődés ugrik be elsősorban.
– Igen, végtelen precizitás és pontosság jellemző a közlekedésre, minden időben indul és időben megérkezik. Figyelemreméltó az ottani közlekedés, ugyanakkor drága is. Érdekes azonban, hogy sok minden olcsóbb, mint itt, például a ruhaneműk és a márkás holmik, volt, ami negyed annyiba került. Azt viszont meg kell említeni, hogy az élelmiszerek, például a gyümölcsök meglehetősen borsos árúak. A technikáról: sokat utaztam vonattal, és szinte minden japán a telefont nyomkodta, be volt dugva a fülébe a fülhallgató. Mondhatni kockák, egymással alig beszélnek. Összehasonlíthatatlan. Annyira más nép, más igényekkel és más beállítottságokkal, hogy ezt nehéz szavakba önteni, ezt látni kell.

– Láttam a közösségi portálon megosztott képeiből, hogy volt Nagasakiban és Fukuokában is.
– Nagasaki viszonylag közel volt. Nagyon érdekes város, és amiért híres, az az atombomba. Érdekes: ahhoz képest, hogy a második világháború idején porig rombolták, egy virágzó, nyüzsgő metropolisz. Jártam az Atombomba Múzeumban is. Megrázó. Nyomasztó. Látható például egy emberi csont, amire a nagy forróság hatására ráolvadt az üveg. Mindenhez oda van írva, hogy a robbanástól milyen messze találták meg. Az atombomba utóhatásait is megmutatták, emberekről készült felvételekkel. Emellett hozzá lehetett érni különböző tárgyakhoz is, hogy mennyire más tapintásúak lettek a sugárzás hatására. A múzeum mellett van egy emlékhely, nem sokkal odébb pedig a Béke park, ahol a megemlékezéseket rendezik minden évben. Az emlékhelyen látható egy érdekes szobor, egy anya a gyerekével, mellette a felirat, hogy 1945. augusztus 9-én, 11 óra 2 perckor robbant az atombomba. Kérdezték többen, hogy hogy mertem odamenni, nem félek-e a sugárzástól. Több mint hetven éve volt az eset... Fukuoka már 120 kilométerre volt. Nagyjából akkora, mint Budapest, de ott – a 12 milliós Tokióhoz képest – kisvárosnak számít. Nagy volt a nyüzsgés, fura volt hirtelen az embertömeg. Ennek ellenére élhető város, szép tengerparttal és kilátóval.

– Négy éve járt már ugyanitt, igaz, akkor nem fél évet, hanem másfél hónapot töltött Japánban. Megtanult japánul ennyi idő alatt?
– Túlzás, de azért az alapvető kifejezéseket sikerült elsajátítanom: például a köszönést, megkérdezni valakit arról, hogy van, elmondani, velem mi van, illetve tudtam kérni is, ami kellett.

Az esti koncertre készült, amikor megmozdult a föld
Áprilisban néhány napon belül Japánban több nagy földrengés is volt – némelyik túllépte a Richter-skála szerinti 7-es fokozatot is –, és azokról még a magyarországi hírekben is beszámoltak. Gál Csaba elmondta, hogy Japán négy nagy szigetből áll, ezek közül a legdélebbi Kyusu, ahol ő is volt. Hozzátette, hogy Tokióban szinte mindennaposak a kisebb földrengések, de Kyusu szigetén nem jellemzőek a mozgások – ennek ellenére ott volt, Kumamoto környékén az epicentrum.

– Beszéltem japánokkal, azt mondták, ilyen mozgás nem volt vagy 50 éve. Kumamoto 150-200 kilométerre volt tőlünk, az ottani nagyjából 7-es földrengésből mi úgy 4,2-t, 4,3-at éreztünk – ecsetelte Csaba. – Az első mozgásnál épp’ az esti koncertre készültem: öltöztem, emlékszem, éppen a nadrágomat húztam fel. Egy faszerkezetű, emeletes házban laktam, ahol érezni és hallani lehetett azt is, ha valaki a földszinten járkált. Gondoltam is, hogy biztos csak megjött valaki... Aztán mozgott a hűtő, a mikrohullámú, a szekrény, ahonnan minden esett lefelé. Remegett minden, meg is kellett kapaszkodnom. Nem kívánom senkinek sem azt az érzést – mesélte.

– Másnap jött a következő és még nagyobb rengés. Köztudott, hogy az utórengések még jelentősebbek. Az esti koncertet követően lefeküdni készültem, akkor éreztem, hogy megint remeg minden, potyog le a földre. Hajnali 2 óra volt, gyorsan kiszaladtam. Durva volt látni, ahogy kileng az egész ház. Megszólalt egy csomó sziréna is, valamit beszéltek japánul, amiből nem értettünk egy szót sem. Aztán meg hívtak bennünket telefonon, hogy rendben vagyunk-e. Szerencsére nem történt nagyobb baj.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!