Közélet

2016.09.07. 18:36

Állampolgársági eskü: családjával érkezett a háromezredik

Az egyszerűsített honosítási eljárás lezárásaként letette állampolgársági esküjét a 3 ezredik külhoni magyar Dombegyházon szerdán, és átvette honosítási okiratát. A község nem rekordokra törekszik, ám a lakosságszámot lényegesen meghaladja azok száma, akik a települést választották állampolgársági eskütételük helyszínéül, s így ott váltak magyar állampolgárrá.

Csete Ilona, fotó: Imre György

Fotós: Imre Gyorgy

Az ilyen ünnepek sorában ez volt az ötvenhatodik. Dr. Varga Lajos polgármester nem kereste a választ a nagy számok mögötti miértekre.

— Amikor vendég érkezik, attól se kérdezzük, miért jött. Én minden alkalommal éreztem a magyarázatot. Köszönettel tartozom nekik, e napon is éljük meg együtt az összetartozás érzését — mondta köszöntőjében, majd arra emlékeztetett, nincs két egyforma alkalom.

— A nemzettudat nem szerzett tulajdon. Ez örökölt kincs. Nem könnyű a magyar sors, de a legszebb a világon — fogalmazott az esküt tettek előtt a településvezető, majd elsőként gratulált a 112 megjelentnek. Dr. Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormánybiztosa arról a 800 ezer újonnan esküt tett magyarról is beszélt, akik szintén hű állampolgárai akarnak lenni e hazának. Ez a szám nem csupán erőforrás, de lelki gyarapodásunkat is szolgálja — fogalmazott.

A XXI. században, a világban élő 15 millió magyart egy nemzetté egyesíti a sok hasonló alkalom.

— Egy nemzeti közösséggé szervezzük itt, a Kárpát-medencében a magyarságot. Mi itt vagyunk otthon. Szent István népének ez természetes. Mi a szabadság népe vagyunk. Akik itt most esküt tettek, ők is ezt bizonyítják, hiszen szabad döntésük nyomán gyarapodik e nemzet — mondta a politikus.

Egy megható bejátszás tette még emlékezetesebbé az alkalmat, majd az esküt tettek átvették a dokumentumaikat. A háromezredik egy nagyiratosi családfő, Falkus József lett, aki feleségével és fiával tette le az állampolgársági esküt. Pécskáról érkezett Csepella Anna 76 éves édesanyjával, lányával, vejével és kisunokájával. Szintén ezen az ünnepen kapta meg a honosítási okiratot.

Az ünnep kapcsán lapunknak dr. Varga Lajos rövid számvetést készített.

— Ez az 56. alkalom az eltelt 5 év alatt. Eddig öt országban élő magyarok választották a mi településünket. Jöttek már hozzánk esküt tenni Ungvárról, Székelyföldről, Horvátországból is. Emlékszem, az első alkalommal heten voltak. A másik jeles dátum: 2013. május 31. Akkor már 202-en tettek egyszerre esküt nálunk. Kezdetben a polgármesteri hivatal nagytermében szerveztük havi rendszerességgel az ünnepségeket, ahol 65 férőhely van. Kinőttük a helyet. A művelődési ház dísztermében 226 férőhelyünk van, pótszékezhető — mondta dr. Varga Lajos, és emlékei sorából megidézte a feledhetetleneket. — A 84 éves férfi könnyeivel küszködve csak annyit mondott: „Bárcsak ezt a napot megérhette volna az én apám is!”

— Akkor, ott ez az idős ember gondolatban gyermekké vált. Megható és felemelő pillanat volt. S ilyen pillanatokban mindig bővelkedünk — elevenítette fel a polgármester. Megerősítette: nem ők ajánlják magukat. Nem ők törekednek rekordokra. — Tőlük függ, hol akarnak esküt tenni. A rokonság, a megörökített videós pillanat motiválja a barátokat, a többi hozzátartozót. Kérdés nélkül is elmesélik, ez, itt számukra a második születésnap.

Címkék#dombegyház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!