Közélet

2016.06.30. 14:40

Újabb gyógyszolgáltatás érkezhet a fürdővárosba

Együttműködési megállapodást köt a gyulai önkormányzat a Pető András Főiskolával, a Pető-módszer, mint gyógyszolgáltatás Gyula városában történő, többszintű bevezetésére — döntött csütörtöki ülésén a fürdővárosi képviselő-testület.

P. G.

Alt Norbert alpolgármester elmondta, jelenleg csak Budapesten elérhető szolgáltatásait a főiskola minősített szolgáltató helyek kialakításával decentralizálni kívánja. Az intézmény az országban és a világon is egyedülálló Pető-módszer alapján végzi tevékenységét, segíti a mozgásukban akadályozottak életminőségének javítását, a gyermekek fejlesztését, a szakemberek képzését. Szolgáltatásaik között többféle rehabilitációs tevékenységet is kínálnak az érdeklődők számára. Tapasztalataik alapján a gyógyhelyeken is jelenlévő szolgáltatásokkal kiegészülve jelentős eredmények érhetőek el.

Az együttműködés több pilléren alapul. Egyrészt, egy Pető Prémium Pontot hoznának létre és működtetnének a Gyulai Várfürdőben, amivel sok külföldi vendég érkezhet a városba, és venné igénybe a szállásokat, illetve a fürdő szolgáltatásait. Létrejönne a Dél-Alföldi Regionális Pető Központ, amely hangsúlyt fektetne egyebek mellett a korai szűrésekre, helyet adna a szülők iskolájának, fejlesztéseket nyújtana óvodások, iskolások számára. Ez utóbbi helyszínéről még folynak az egyeztetések.

Az ülés másik kiemelkedő témájaként a testület határozott arról, hogy a Várfürdővel közösen tervpályázatot ír ki a fürdő területén létesítendő vízisport-központ, uszoda tervezésére. A döntést több ok is indokolja.

Egyrészt, a meglévő uszodai létesítmény fizikai állapota, a téli sátras lefedés, a kiszolgáló terek már nem felelnek meg a kor igényeinek, de nem célszerű újabb forrásokat sem költeni rá.

Dr. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, az uszoda a fürdő fedett részeitől a legtávolabb helyezkedik el. A téli vendégek ezért, illetve mivel csak szabadban lehet megközelíteni, nem használják, bár igény lenne rá. Üzemeltetési szempontból is költségtakarékosabb megoldás, hogy egy tömbben legyenek a fedett szolgáltatások, illetve fontos kérdés, hogy az uszodát önálló úszójeggyel is igénybe vehessék.

Fontos érv a várhatóan 3,5 milliárd forintba kerülő, az AquaPalota közelébe tervezett új komplexum mellett, hogy a Szigeterőd medrének nyomvonala a jelenlegi épületet is érinti.

Az új fedett komplexumban egy 50 méteres, tízpályás versenymedence, egy 33-szor 25 méteres többfunkciós, vízilabda mérkőzésekre és 25 méteres versenyekre alkalmas medence és egy kis vízmélységű tanmedence egyaránt helyet kapna.

A tervpályázat lebonyolítása a zsűriztetéssel együtt 30 millió forintot vesz igénybe, amit az önkormányzat költségvetésében biztosít, de a Miniszterelnökséghez is benyújtották a célra támogatási kérelmüket. A komplexum kialakítását komoly társadalmi egyeztetés is megelőzi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!