Közélet

2016.05.31. 18:45

Ismét lesz Csabai nyár, itt vannak a programok

Újra megrendezik Békéscsabán Magyarország leghosszabb rendezvénysorozatát – jelentették be a Csabai nyárral kapcsolatos sajtótájékoztatón kedden a Szent István téren.

L. B.

A programok sora június 17-én pénteken kezdődik a Szolnoki Szigligeti Színház Furcsa pár előadásával és augusztus 28-án ér véget, amikor a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar ad koncertet. Lesznek rendezvények a Szent István téren, a városháza udvarán, a Jókai színházban, a Csabagyöngye Kulturális Központnál, a Munkácsy Mihály múzeumban és a megyei könyvtárban is.

– Nagyszerű programokra számíthatnak a békéscsabaiakat és a vendégek – hangsúlyozta Szarvas Péter. A város polgármestere elmondta, hogy a jó idő beköszöntét követően benépesült Békéscsaba belvárosa, és ezek az élmények fokozódnak a Csabai nyár révén, mely több mint két hónapon keresztül kínál szórakozási lehetőséget kicsiknek és nagyoknak. Hozzátette, a programokat az önkormányzat és az intézményei szervezték.

Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere olyan „kulisszatitkot” is elárult, miszerint a több mint hetven napon át tartó rendezvénysorozat előkészületei már fél éve megkezdődtek, több tucatnyi egyeztetésen vannak túl. A programok szervezésében elöl jár a Jókai színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ.

Kautzky Armand, Nemcsák Károly, Rékasi Károly, Détár Enikő, Ullmann Mónika, illetve Herczku Ágnes, Pásztor Anna and the Barbies, Rúzsa Magdi, Csemer Boglárka, Pannonia Allstars Ska Orchestra – sorolt fel néhány nagy nevet Kiss Tibor, hogy kik készülnek békéscsabai fellépésre a helyi művészek mellett. Szlogenként azt mondta, hogy minden szinten szinte mindenki jól érezheti magát.

Jó néhány program ingyenesen, térítésmentesen tekinthető meg – ismertette a Jókai színház művészeti főtitkára, Szabó Károlyné, hozzátéve, hogy a teátrum igyekezett minél szélesebb kínálatot összeállítani, így lesz többek között táncjáték vagy zenés, verses est is a színházi előadásokon túlmenően.

A megyei könyvtárban már a jövő héten elkezdődnek a programok az Ünnepi könyvhét kapcsán, amely most nem egy, hanem kuriózumként két hétig tart. Június 6-ától bemutatók lesznek az intézményben, 9-étől pedig a Szent István tér is benépesül a pavilonok révén – számolt be Rakonczás Szilvia igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!