Közélet

2015.05.01. 18:14

Elütött kerékpárost és fuldoklót is megmentettek a fiatalok

Csütörtökön rendezték meg a Békés Megyei Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét, ahol tizenhárom csapat mérte össze tudását.

P. G.

Tizenhárom csapat részvételével rendezték meg csütörtökön a Békés Megyei Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét, amelynek a Csabagyöngye Kulturális Központ, illetve a megyeszékhely belvárosának több pontja adott otthont.

Tóth Zoltánné, a szervező Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója elmondta, az indulóknak öt feladatot kellett teljesíteniük a versengés során. Az elsősegélyről szóló szakmai totót négy gyakorlati feladat egészítette ki, ahol különböző valóságra emlékeztető szituációkban kellett helyt állniuk a részvevőknek.

El kellett látniuk autó által elütött kerékpáros édesanyát és gyermekét, a vízből kimentett személyt, „befüvezett” fiatalt és szintén a fű hatása alatt álló, agresszív társát, valamint egy olyan diákot, aki félrenyelt. A feladatokat a mentőszolgálat szakemberei pontozták, de a rendőrség közlekedésbiztonsági játéka, vöröskeresztes teszt és tűzoltósági járművek bemutatása is színesítette az eseményt.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Fotó: Imre György
[/caption]
Az általános iskolások között a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, a középiskolások közt a békéscsabai Szent Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola, a felnőttek mezőnyében a gyulai Göndöcs Középiskola győzött, és jutott az országos döntőbe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!