Közélet

2015.04.17. 14:47

Térségi Népdaléneklési Verseny Mezőkovácsházán

Második alkalommal rendezte meg népdaléneklési versenyét a Hunyadi János Középiskola. Az iskolák érdeklődése töretlen, 13 iskola 67 általános – és középiskolás tanulója jelentkezett a megmérettetésre.

BEOL

Dombegyház, Kunágota, Gyula, Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Kaszaper, Battonya, Tótkomlós, Mezőhegyes, Kevermes, és a Csongrád megyei Pitvaros általános- és középiskolás tanulói izgatottan várták a verseny kezdetét.

Kilenc órakor került sor a verseny ünnepélyes  megnyitójára, melyen a közös éneklés után Sándor Zoltánné, a Hunyadi János Középiskola igazgatónője és Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza polgármestere  köszöntötte a tanulókat és kísérő tanáraikat. A közel 90 vendég zsúfolásig megtöltötte az intézmény Konferencia termét, mely a verseny helyszíne volt.


A három tagú zsűri független, ének és néprajz szakos általános iskolai tanárokból állt. A zsűri elnöke Demény Lajosné ( Mezőhegyes) volt, tagjai: Molnár Linda a medgyesegyházi Schéner Mihály Oktatási Központ tanára és Jarabek Krisztina a kunágotai Bereczki Máté Általános Iskola tanára.

Öt korcsoportban folyt a nemes versengés, az általános iskola első osztályosaitól a középiskola 12. évfolyamáig. Egy kötelező dal volt a közös mérce, mely minden korcsoportban kötetlen előadású dal volt. Emellé minden versenyző öt dallal készült a feszes előadású népdalok köréből. A dalok címét szebbnél – szebb versenylapokon rögzítették, így a zsűri ebből választott, majd hallgatott meg egy egyet.

Az alábbi eredmények születtek:
I. korcsoport

I. Trajer Evelin  ( Pitvaros)    felk. tanár: Molnárné Sinka Andrea
II.Veres Roberta ( Mezőhegyes)   felk. tanár:Besenyeiné Székely Éva
III. Fábián Júlia ( Kunágota)   felk. tanár:Tomonicska Renáta
III. Szák Zselyke ( Gyula)    felk. tanár: Szabóné Pfaff Éva

II. korcsoport
I. Borombós Anna (Gyula)   felk. tanár: Mári Zoltánné Mészáros Andrea
II. Farkas Tibor ( Magyarbánhegyes)  felk. tanár: Vaczkóné Duma Hedvig
II. Gyüre Szidónia ( Dombegyház)  felk. tanár: Gerendeli György
III. Fábián Réka (Kunágota)   felk. tanár: Katona László

III. korcsoport
I. Farkas Zsüliett Délia ( Mezőhegyes)  felk. tanár:Dankóné Hájas Éva
I. Hollósi Viktória ( Tótkomlós)   felk. tanár: Racskó Pálné
II. Mitnyan Fruzsina ( Tótkomlós)  felk. tanár: Racskó Pálné
III. Zombori Viktória ( Tótkomlós)  felk. tanár: Racskó Pálné
Különdíj: Czikkel Lídia ( Dombegyház)  felk. tanár: Király Lászlóné

IV. korcsoport
I. Nagy Laura ( Tótkomlós )    felk. tanár: Racskó Pálné
II. Jakub Kristóf ( Mezőhegyes)   felk. tanár: Krcsméri Tibor
III. Vaskó Gábor ( Pitvaros)   felk. tanár: Molnárné Sinka Andrea

V. korcsoport
I.Király Viktória ( Battonya)   felk. tanár: Marosán Hajnalka Írisz
II. Tóth István ( Mezőkovácsháza)  felk. tanár: Molnárné Sinka Andrea
II. Pokorádi Panna ( Tótkomlós)   felk. tanár: Racskó Pálné
III. Kovács Dorina ( Battonya)   felk. tanár: Marosán Hajnalka Írisz
Különdíj: Tóth Fanni ( Tótkomlós)  felk. tanár: Racskó Pálné

A legszebb versenylapért két tanulót jutalmazott a zsűri: Kiss Napsugár Marianna ( Dombegyház) és Kiss Éva ( Gyula) vehetett át egy-egy szép könyvet.

A legeredményesebb felkészítő tanár a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium tanára, Racskó Pálné lett.

A verseny támogatói voltak: Hunyadi János Középiskola, Mezőkovácsháza Város Önkormányzata, Tündérkert Virágbolt, a Hunyadi János Középiskola munkaközösségei, tanárai, Szabó Ákos fotós, Mezőkovácsházi Humán Szolgáltató Központ.

A helyezettek könyvjutalomban részesültek,  minden versenyző és  kísérőtanár emlékül egy, a verseny alatt készült , bekeretezett fényképet vihetett haza.

A napot kellemes, közös énekléssel zárta le a zsűri elnöke.


 

Címkék#hetes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!