Közélet

2015.04.03. 14:14

Kikötözés miatt sérült meg a kórházi beteg?

A Facebookon kezdett el terjedni, majd a kórházi történetekkel foglalkozó blogon is megjelent egy történet a napokban, mely szerint kikötöztek egy idős asszonyt az orosházi kórházban.

BEOL

Kikötöztek egy idős asszonyt az orosházi kórházban, majd amikor javult az állapota, akkor visszaengedték az idősek otthonába. A látogatóba érkező hozzátartozó itt szembesült azzal, hogy az asszony boka feletti sérülést szenvedett – írja az Oroscafé a Praxis blogon megjelentekre hivatkozva.

Az eset kapcsán az Oroscafé megkereste a kórház főigazgatóját. Dr. Duray Gergő elmondta, az intézményhez nem érkezett ilyen jelzés, így a konkrét esettel kapcsolatban tájékoztatást nem tud adni.

– Olvastam a hozzátartozó panaszát az interneten, kórházunkhoz azonban nem érkezett semmilyen jelzés, amely alapján kivizsgálást indíthattam volna. Alapvető, hogy a betegek érdekeit tartsuk szem előtt, mindent megteszünk a megfelelő ellátásuk érdekében – mondta.

– Ha ez ebben az esetben nem így történt, ha valaki hibázott, akkor annak természetesen következményei lesznek. De nem tudjuk, hogy jogos-e a panasz, hogy valóban a kórházi kezelés során történt-e a sérülés, kivizsgálni az esetet csak akkor lehet, ha tudjuk, hogy kivel és mikor történt – hangsúlyozta a kórház főigazgatója.

Címkék#Orosháza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!