Közélet

2015.03.11. 19:22

Eleki mocsár keresi gazdáját a „NAV-áruházban”

Számos érdekességre bukkanhat az érdeklődő a Nemzeti Adó-és Vámhivatal internetes oldalán. Az ingatlanok kategóriájában jelenleg 134, köztük 17 Békés megyei található meg.

Szabó György

Utóbbiak között a legolcsóbban meghirdetett tétel egy 1180 négyzetméteres földterület Elek közelében, melyre az elvárt minimális ajánlat 13 ezer forint. Eleken ezen kívül – s ezzel ilyen értelemben listavezető a város – három másik ingatlan is kalapács alá kerül, míg Battonyán és Kötegyánban három-három tétel szerepel az árverési sorban. Békéscsabán kettő, Medgyesegyházán, Mezőhegyesen és Orosházán egy-egy ingatlanra tehetnek ajánlatot az alkalmi vételekre vadászó vásárlójelöltek.

A részletes leírások alapján – melyekhez fotókat is mellékeltek – érdekes tételnek tűnik egy békéscsabai, 23 négyzetméteres, 1 millió 650 ezer forintos minimáláron meghirdetett lakás, melyet a pótlékokkal együtt több mint 37 millió forintra rúgó adótartozás miatt árverez el az adóhatóság.

Eleken egy 3839 négyzetméteres mocsárhoz is hozzájuthatunk, ha nem akad rá más érdeklődő, akár már 78 ezer forintért is. Ebben az esetben az adós 1 millió 370 ezer forintos tartozása miatt került az ingatlan a listára.

Egy kötegyáni, romos, lebontásra váró egykori lakóépületre és a hozzá tartozó gazdasági épületre, illetve 1300 négyzetméteres udvarra 22 ezer 500 forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Ebben az esetben majd'' 2,5 millió forintos tartozást halmozott fel a tulajdonos. Mezőhegyesen egy 48 négyzetméteres, felújításra szoruló sorházi lakást a gazdája mintegy 4,5 millió forintos adó- és köztartozása miatt hirdettek meg árverésre. Ehhez akár már 525 ezer forintos áron is hozzá lehet jutni.

A legmagasabb áron a megyében egy 85 négyzetméteres, kétszobás, vert falazatú orosházi családi házat kínálnak megvételre 2 millió 940 ezer forintos áron. Ennek a tulajdonosa 4 millió 639 ezer forinttal tartozik a NAV-nak.

Ha az országos listát vizsgáljuk, a legdrágább egy 6502 négyzetméteres, több üzemépületet és bemutatótermet is magában foglaló, dunaújvárosi ipari ingatlan, melyre 182 millió forintos minimálártól licitálhatnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy a nagy értékű ingatlan tulajdonosának adótartozása alig több, mint 7 millió forint. A legkisebb áron meghirdetett tétel – nem csak a megyei, de az országos listán is – a már említett eleki földterület.

Autó, eszterga, sírkő és „kétdekások” a kalapács alatt

A NAV árverési weboldalát böngészgetve kiderül, nem csupán ingatlanok kerülnek kalapács alá az oldalon. Az ingóságok között is számos érdekességre bukkantunk az e pillanatban összesen 1339 tételből álló sorban. A NAV Békés Megyei Adóigazgatósága Végrehajtási Osztályához ezek közül csupán három árverés tartozik, melyek tárgya egy személygépkocsi és két teherautó.

Országosan igen különleges tétel az a harminc darab síremlékfejkő, melyet egy Nógrád megyei adózótól foglaltak le. Ezeket egyben kínálják eladásra, a licit 1 millió 800 ezer forintról indul. Győrből egy CNC-eszterga is felkerült a listára, erre 2,5 millió forinttól várják az ajánlatokat. Vas megyében egy 11 éves fröccsöntőgépet foglaltak le, ehhez a szerencsés akár már egymillió forintért is hozzájuthat.

Ha a legolcsóbb tételeket keressük – a lista az ár mellett számos szempont alapján rendezhető –, mindenképpen említést érdemel a három darab, egyenként két deciliteres, ám egyben eladásra kínált császárkörtelikőr, melyre a minimumajánlat 690 forint. Ugyanitt egyébként Unicum, vodka és áfonyapálinka is kapható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!