Közélet

2014.06.18. 17:58

A vízügy segíti a jövőben az elnöki munkát

Idén már számos jogszabály született vagy változott, amelyeknek köszönhetően a közelmúltban újjáalakult Magyarország tizenkét területi vízgazdálkodási tanácsa, így a megye legnagyobb részét lefedő Körös-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács (KTVT) is.

L. B.

Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés és a KTVT elnöke elmondta, hogy a kormányzati döntések a vízügyi ágazat irányításának átalakítását, a munka hatékonyabbá tételét, egyértelműbb megvalósítását tűzték ki célul. A KTVT is átalakul, a szakmai irányításában hangsúlyos szerepet kap a Belügyminisztérium, a titkársági feladatokat pedig a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság segíti – a jövőben összetettebb és szélesebb hatáskörű állami feladatokat fog ellátni.

– A KTVT napokban tartott újjáalakuló ülésén a tagok elfogadták a szervezet átdolgozott szervezeti és működési szabályzatát, illetve az idei munkatervét is – fogalmazott Farkas Zoltán. Kitért arra is, hogy mivel a kormány kiemelt, stratégiai pontként kezeli a vízgazdálkodás kérdését, felértékelődik a vízgazdálkodással foglalkozó szervezetek tevékenysége, és hogy a változások a megye számára a Körösök és a mezőgazdaság miatt nagy fontossággal bírnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!