Közélet

2014.01.27. 15:54

Így előzik meg, hogy bárki megfagyjon Békés megyében

A hideg beálltával a megyében ismét felmérik, hol élnek rászoruló, mozgásukban korlátozott, illetve idős, magányos emberek. A tapasztalatok szerint nagyobb gond – köszönhetően a korábbi, kedvező időjárásnak is – egyelőre nincs, de már néhány nap után is mind többen igénylik a segítséget.

BEOL

Az Angyali segítség az Ótemplomból akció keretében Szarvason napi rendszerességgel étel- és ruhaadományokat osztanak ki a rászorulók között. Az első osztáson zömében klubtagok éltek a lehetőséggel. A kezdeményezésnek hamar híre ment, s azóta mások is keresik őket. Lázár János evangélikus esperes elmondta, a felhívás óta sokan vittek hozzájuk, az Ótemplomi Szeretetszolgálathoz már nem használt, meleg ruhákat.

Most, vasárnap harmadik nagyszabású ételosztási akciójukat hirdették meg a szeretetszolgálat előtti parkolóban. A havas, hideg napon a szokásosnál is többen gyűltek össze: majd'' 200 ember várt az ételosztásra. Négy különböző felekezetű gyülekezet segítette perselypénzével az akciót.

Rendkívüli helyzetben a tótkomlósiak a szociális szolgáltató központ idősek klubjában akár 24 órás szolgálatot is ellátnak.

— Akikről tudjuk, hogy nem fűtenek be, azoknak ezt felajánljuk. Ha nem él a lehetőséggel az illető, akkor naponta kétszer meglátogatjuk, s a gondozók forró teát is visznek. A külterületen élőkhöz pedig a tanyagondnokunk megy. Ő most is úton van - nyilatkozta Kovácsné Csiszár Klára intézményvezető.

Battonyán a krízis jelzőrendszer jól működik a szociális szférában dolgozók és a rendőrök között, de a postások, a szomszédok is jeleznek, ha bajt sejtenek valamelyik háznál, és a családgondozók azonnal intézkednek. Korobán Éva intézményvezető elmondta, ha a mínuszok elérik a 10 fokos „mélységet”, náluk is 24 órás szolgálat kezdi meg működését. Megérkezett a településre 32 raklapnyi élelmiszersegély, napokon belül szétosztják.

Muronyban szintén folyamatosan figyelnek a rászorulókra. A tanyákat, külterületeket pedig egy közmunkás járja körül, hogy felmérje, hol van szükség bármilyen segítségre.

— Szerencsére a hó nem okozott közlekedési gondokat, járhatóak az utak, de ennek ellenére is állandó kapcsolatot tartunk fent a tanyákon élőkkel — hangsúlyozta Fekete Ferenc polgármester.

A településvezető arról is szólt, hogy a község belterületén a családsegítő végzi ezt a feladatot, s amint szükséges, az önkormányzat is támogatja a nehéz helyzetbe került embereket.

Dombegyház polgármestere, dr. Varga Lajos összeült a szociális szférában dolgozókkal, a közmunkások is ismerik a tendenciát: mindenkire figyelni kell a településen.

— Ahol nincs nyoma a hóseprésnek. Ahol nem füstöl a kémény, s ahol nincs mozgás, oda be kell kopogni, be kell nyitni. Felkutatjuk az idős, mozgásukban korlátozott embereket, nehogy a nagy hidegben magukra maradjanak. Bővítettük a nappali ellátásban résztvevők körét is - sorolta a polgármester.

A polgárőrök is mindenütt figyelnek.

— Az elmúlt hetek enyhe időjárásának köszönhetően egyelőre még az emberek nem fogytak ki a tüzelőből. A többség egyébként is szinte mindent, ami éghető a tűzre dob — fogalmazott Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőr Szövetség, egy személyben a békési polgárőrség elnöke.
Mint elárulta, az elmúlt években is többször kellett segíteniük. Volt, akit a melegedőbe vittek, másnak szociális csomagot adtak. Folyamatosan tartják a kapcsolatot a rendőrséggel, a szociális és civil szervezetekkel, hogy együtt tudjanak tenni a rászorulókért.

A teljes cikk a Békés Megyei Hírlap keddi számában olvasható

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!