Közélet

2013.01.18. 18:04

Volt edzőjük jelenlegi csapatával csapnak össze a lila-fehér lányok

A női kézilabda NB I-ben szombaton 18 órakor két hétpontos együttes találkozik a békéscsabai városi sportcsarnokban, így amelyik nyer lépéselőnybe kerül.

V. L.

A Debrecenben győzelemmel bemutatkozó új edző, Bakó Botond által irányított Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE csapata, a korábbi sikeres lila-fehér edző, Mátéfi Eszter vezette Dunaújvárost fogadja.

Bakó Botond, a békéscsabaiak fiatal szakvezetője így vélekedik a ma esti összecsapás esélyeiről:

— Hazai pályán győzelmet várok a találkozón, ami nem lesz könnyű feladat, mivel a Dunaújváros jobb csapat, mint az ellenünk legutóbb szerepelt, tartalékos Debrecen volt. A héten elemeztük a vendégek játékát, a lányok tudják, hogy mit kell csinálni a jó eredmény elérése érdekében. Az újvárosiaknál több rutinos kézilabdázó szerepel, akik mellett tehetséges fiatalok alkotják az együttest.

A volt sokszoros válogatott irányító, Ferling Bernadett mozgatja a csapatot. Úgy gondolom, hogy a sikeres debreceni bajnoki lökést kell hogy adjon a lányoknak, nagyobb önbizalommal léphetnek majd pályára szombaton este.

Sajnos a hét elején a beállós, Tóth Kata beteg lett, majd a hét második felében a kapus Veress Zsuzsanna is elkapta a betegséget, de bízom abban, hogy mindketten pályára léphetnek. A csapat többi tagja a rendelkezésemre áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!