Közélet

2013.01.25. 09:16

Arcképes igazolvány kell a taj-kártya mellé

Több változás is van idéntől az egészségügyben a tavaly év végén elfogadott „salátatörvény” szerint. Összeállításunkban az érintettek véleményét gyűjtöttük össze.

M. P. M. - P. G.

A biztosított köteles fizetni, ha olyan ellátást vesz igénybe, amelyre nem jogosult; a patikus egy évre visszamenőleg lekérheti, milyen gyógyszereket szedett a beteg; a taj-kártyákat pedig ezentúl szigorúbban ellenőrzik. Néhány azon változások közül, mely az egészségügyet érinti az idei évtől, az esztendő végén elfogadott „salátatörvény” szerint. Összeállításunkban az érintettek véleményét gyűjtöttük össze.

A taj-kártya jelenleg nem arcképes igazolvány, így a törvényalkotók szerint a gyakorlatban több esetben is előfordulhat, hogy több személy ugyanazon taj-kártyával veszi igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. A jövőben ezért a beteg a taj-kártyája mellett valamely arcképes, a személyazonosság igazolására alkalmas okmányát is köteles lesz bemutatni az orvosának.

— A háziorvosok mindenütt ismerik a betegeiket, így nem vagyok benne biztos, hogy az egészségügy ezen szintjén feltétlenül alkalmazni kell az újítást — nyilatkozta lapunknak dr. Pálmai Tamás. A békési háziorvos kérdésünkre elmondta, a jelenlegi visszajelző rendszer kitűnően működik, így azonnal látják, hogy a beteg biztosított-e, illetve, hogy a biztosítása milyen jellegű. A nyilvántartás arról is képet ad, ha az érintett külföldön áll biztosítotti jogviszonyban. Sürgősségi esetekben azonban nyilvánvalóan nem ezt fogják vizsgálni, hiszen a beteg a legfontosabb.

— Természetesen a kórházakban például biztosan más helyzet is előállhat, ott jó szolgálatot tehet az új rendszer — tette hozzá a szakember. Dr. Pálmai Tamás úgy vélekedett, hosszabb távon az lenne a legcélravezetőbb, ha egy dokumentumon, egy igazolványon lehetne tárolni a legfontosabb adatokat.

Az idei évtől a hamisított gyógyszerekkel szemben törvényi intézkedésekkel szabályozva léphetnek fel a hatóságok, s bármikor ellenőrizhetik, hogy a kereskedő nem forgalmaz-e illegális szereket.

— Mindenképpen üdvözlöm a szigorítást, így jelentősen csökkenthető lesz az illegális szerek piacra kerülése. Meggyőződésem azonban, hogy a honi patikák egyikében sincs ellenőrizetlen forrásból beszerzett készítmény, a magyarországi gyógyszertárakban kapható gyógyszerek 100 százalékban biztonságosak — tudtuk meg Melczer Mária Ágnestől.

A gyógyszerészkamara megyei elnöke a másik fontos módosításról is véleményt formált, miszerint április elsejétől a gyógyszerészek a beteg engedélyével megnézhetik azt, hogy az illető egy évre visszamenőleg milyen gyógyszereket váltott ki.

— A patikusok így pontosabb tájékoztatást adhatnak, és ellenőrizni tudják a gyógyszerek között fennálló esetleges kölcsönhatásokat, összeférhetetlenségeket is. Arról nem is beszélve, hogy egyes gyógyszereknél a recepten csak a hatóanyag mennyisége van feltüntetve, így viszont könnyebb lesz kiválasztani a beteg számára megfelelő készítményt.

Ezek is érdekelhetik