Közélet

2012.09.19. 10:24

Főispán-nosztalgia a Békés megyei kormányhivatalban

Békés megye egykori főispánjáról nevezték el a kormányhivatal elnöki tanácskozóját, egyben kiállítás nyílt és konferencia kezdődött a főispánokról.

l. b.

A megyei kormányhivatal épületében a korábbi elnöki tanácskozót Tomcsányi József Teremmé avatták , ünnepélyes keretek között, a Főispánok címet kapó konferencia és kiállítás-megnyitó keretén belül.

Mint Erdős Norbert kormánymegbízott köszöntő beszédében elmondta, sokat gondolkodtak azon, hogy kinek a nevét vegye fel a terem. Hangsúlyozta, nem az volt a cél, hogy egy olyan főispánról nevezzék el, aki később miniszterelnöki tisztet is betöltött. Ezért döntöttek Tomcsányi József mellett, aki a leghosszabb ideig töltötte be a főispáni posztot, a legtöbbet tette a megyéért, igazi példakép.

- Fiatalon jogot végzett, utána gyorsan felfelé ívelt a pályafutása. Hamar megérintették a reformkor eszméi– ismertette az 1807-ben született Tomcsányi József életét dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója.

Az 1848-49-es szabadságharc során nehéz helyzetek megoldását bízták rá. A fegyverletétel után visszavonult, nem keresett együttműködést, csak akkor, mikor kiegyeztek a felek. 1867-től kilenc évig, halálig volt főispán, megindította a polgári és gazdasági fejlődést. A terem felavatása után megnyitották a Főispánok kiállítást az aulában, október 19-ig tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!