Közélet

2011.12.12. 15:50

A rádióamatőr világ csúcsán a sarkadi Nagy Béla

Huszonnégy óra alatt, 914 igazolt összeköttetést létesített, s ezzel, az egy operátoros, távíró, kisteljesítményű kategóriában megnyerte a Nemzetközi Rádióamatőr Szövetség (IARU) által tavaly megrendezett világbajnokságot a sarkadi Nagy Béla, vagy ahogy rádióamatőr berkekben — szerte a világon — ismerik: HA8BE.

b. i.

A világbajnoki aranyérmet és oklevelet a közelmúltban a Magyar Rádióamatőr Szövetség éves díjátadó gáláján vette át a tizenhárom világelsőséggel, számtalan Európa-, és magyar bajnoki győzelemmel rendelkező sarkadi rádióamatőr.

S mára nincs a földgolyónak olyan országa, ahol ne járt volna, a rádióhullámok hosszán HA8BE, vagyis Nagy Béla. Észak-Koreát volt a legnehezebb bevenni, hiszen a kommunista rezsim nem engedélyezte a rádióamatőrök ténykedését, s a frekvenciák használatát, de jó pár esztendővel ezelőtt ez is sikerült. Így a világbajnok már két észak-koreai vételnyugtázó lapot is őriz „trófeái” között.

Nagy Bélát 38 esztendős szerelem fűzi a rádióamatőrködéshez.
— Kisgyermekként szerfelett izgatta a fantáziámat az a kis doboz, amiből hangok, dallamok szálltak. Aztán minden az általános iskolában kezdődött. Tóth Lajos, aki a sarkadi rádióamatőr-mozgalom atyja — sajnos öt éve már nincs közöttünk — fertőzött meg a vírussal. Ő alapította meg annak idején a rádióamatőr szakkört, s az első adóengedélyes volt a városban. Az ő irányításával lett Sarkad országos nagyhatalom a rádióamatőr-mozgalomban. A ’80-as években ugyanis több mint 50 rádióamatőr ténykedett Sarkadon, ebből huszonketten adóengedélyesek voltunk. Ma jó, ha fele ennyien vagyunk — emlékezett a hős-, majd a virágkorra is a civilben elektronikai műszerész, illetve molnár végzettséggel is rendelkező Nagy Béla. 



A MÁV Gépészet Zrt. békéscsabai északi járműjavítójában próbatermék diagnosztikusként, köznapi megfogalmazásban meósként tevékenykedő férfi, anno a rókavadászat révén szeretett bele a rádióamatőrködésbe. Nos nem fegyverrel űzték a ravaszdit, a rádiós szakzsargon nevezte akkoriban így a rádió-iránymérést, mai nevén a rádió tájékozódási futást. Nagy Béla 1973—89 között a magyar válogatott kerettagja volt. Utána hat évig edzőként segítette a Magyar Rádióamatőr Szövetség színeiben versenyző válogatottat, s ''94-ben Svédországban világbajnok lett csapatával.

b. i. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!