Közélet

2011.06.21. 10:32

Orvosi tiltásra elmarad Karsai akciója

Orvosi utasításra mégsem demonstrál szerdán Karsai József. Mindezt faxon közölte lapunkkal a battonyai polgármester.

k. e.

Mint arról tegnap írtunk, Karsai József nagyszabású demonstrációra készült a parlament előtt tiltakozva a kormány demokráciát veszélyeztető lépései ellen.

Ma délelőtt faxon értesítette lapunkat, hogy dr. Rimay István nem engedélyezi a demonstrációt - ehhez egy orvosi igazolást is csatolt.

— Tegnap este az egyik kereskedelmi televízióban nyilatkoztam, amit látott egy professzor, aki a parlamenti képviselőségem 8 éve alatt az orvosom volt. A műsor után felhívott, egy órán keresztül vizsgált. Azt mondta, sem a vérnyomásom, sem a szívem nem bírná ki az éhségsztrájkot. Ezt erősítette meg a háziorvosom is ma reggel.

A családom is erősen tiltakozott, hogy megtegyem, az ellen meg főleg, hogy vállaljam a mártírhalált — nyilatkozta dr. Karsai József. 
Battonya polgármestere azt is elmondta, a tervezett nyilvános öngyilkossága miatt nagyon sokan telefonáltak neki, kérték, hogy álljon el a szándékától.

— Azt mondták, rám még sokáig szükség van. Az elveim azonban nem adom fel. A figyelemfelkeltő tiltakozás más módját keresem a demokrácia védelme érdekében — fogalmazott.

Kattintson ide a nagyításhoz

Ezek is érdekelhetik