Közélet

2011.06.16. 14:55

Ízi rájder, öcsém - Csoki gyulai biciklije

Az Üvegtigris harmadik részében is feltűnt Schlett Győző munkája. A film készítői az egyik főhős, Csoki számára rendeltek háromkerekűt, melynek elkészítésére alig két napja volt a gyulai kerékpárépítőnek.

Sz. Gy.

A híressé lett tricikli klónját ma is őrzi.
Schlett Győző elárulta: lakatosnak tanult, a bicikliépítést pedig már egészen hamar, tizenéves korában elkezdte. Mint fogalmaz, rá kellett jönnie, hogy a különleges tevékenységre csak egyedi ötletekkel lehet vállalkozást alapozni, innen a nem mindennapi két-, három- és alkalmanként négykerekűk gyártásának motivációja.

A kerékpáros körökben otthonosan mozgó szakember bevallottan szerelmese a biciklizésnek. Ma már nem aktív sportoló, de szenior versenyeken olykor még elindul. Szenvedélyére vállalkozást épít, különleges járműveit gyakran mutatja meg fesztiválokon és különböző kerékpáros rendezvényeken.

Schlett Győző évente körülbelül 250 biciklit készít el, ezek jó része, nagyjából 70-80 százaléka tricikli. A klasszikus háromkerekűeket főként mozgásukban korlátozott vagy idős emberek használják, de volt már megrendelése nagy gyáraktól is, akik az üzemi területen való közlekedést, kisebb súlyú elemek szállítását könnyítik meg triciklikkel. Van, aki kosarat, más kisebb platót, az Üvegtigris kellékese pedig — nem meglepő — egy sörös rekeszt kért a járgány hátuljára.

A rendezvényeken tartott bemutatók és kitelepülések alkalmával persze nem e triciklik, hanem a sokkal látványosabb sportos vagy éppen humoros modellek kapnak igazán nagy elismerést a kíváncsiskodóktól. A háton fekve hajtható, úgynevezett rekumbens biciklik, a chopper-szerű bringák és a riksák (melyeket idén nyáron már Gyulán is látni lehet majd) mindig a figyelem középpontjába kerülnek ilyenkor. Legutóbb a békéscsabai sörfesztiválon láthatta a közönség a különleges bicikliket.

Kerékpározás minden részletét jól ismerő szakember egyébként úgy véli, bár bizonyos szakaszok minőségén lenne mit javítani, Gyula összességében kifejezetten kerékpárosbarát város, ahol tényleg érdemes biciklire pattanni, legyen az két- vagy háromkerekű egyaránt. 

Extrém kérésekből sem szenved hiányt a gyulai kerékpárépítő. Schlett Győző lapunknak elmondta, munkája során már számos különleges, olykor meghökkentő igénnyel fordultak hozzá, ezek közül az egyik legújabb azonban túl tesz minden korábbin. A fővárosi megrendelő egy bicikliként guruló, tizennégy személy által egyszerre hajtott, sörcsappal és hifi-berendezéssel is ellátott sörpad elkészítésére kért tervet, ajánlatot tőle. Ha minden jól megy, a kivitelezés ősszel kezdődhet meg, s a turisztikai látványosságnak szánt, kisbusznyi méretű „bringa” jövőre már róhatja az utakat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!