Közélet

2011.06.02. 19:10

Hende Csabát meghatotta Böjte Csaba

Rendhagyó apropóból járt csütörtökön Békéscsabán Hende Csaba. A honvédelmi miniszter Böjte Csaba atya Szent István-tervét mutatta be több mint százötven érdeklődőknek a Phaedra Közéleti Központban.

M. P. M.

A szaktárca vezetője elmondta, először interneten olvasta a ferences szerzetes elképzeléseit, melyeknek „angyali idealizmusa” azonnal magával ragadta.

— Három pilléren nyugszanak a tervek. Eszerint a munkanélküliek, szociális segélyekre szorulók egy Kárpát-medencei Tündérkert építését, azaz a közterületek rendbetételét segítenék. A düledező házak újjáépítését támogatná a roncsházprogram, a felnőttképzésekkel vagy másnéven népfőiskolával pedig azokat támogatnák, akik otthon gazdálkodnának — részletezte Böjte Csaba gondolatait a miniszter. Hozzátette, az elgondolás figyelemreméltó, közösség- és nemzetépítő javaslat.

— A kormány egymaga nem újíthatja meg Magyarországot, csak a nemzet egésze.

Hende Csabával készített bővebb interjúnkat a Békés Megyei Hírlap szombati számában közöljük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!