Közélet

2011.06.16. 17:25

Felújítják a kastélyt, a szobor a Kossuth térre kerül

A gyulai képviselők többségének döntése alapján a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen eldőlt, hogy a város át kívánja venni az Almásy kastély vagyonkezelői jogát.

g. e.

Az ingatlant felújítás után kulturális és közösségi céloknak szentelik, felkészülnek egy remélhetően szeptemberben megjelenő pályázat beadására, s elkészítik az ehhez szükséges terveket. Ezzel fontos lépést tesz a város afelé, hogy a megszépült kastély, s annak parkja is nyitott legyen a közönség számára, s ezzel növeljék Gyula turisztikai vonzerejét. A pályázat elkészítése 8 millió forintba kerül, melynek fedezete a kötvény. 

Az ülés másik fontos napirendjeként egy több mint tíz éves ügy végére került pont. A testület úgy döntött, hogy a Múlt és jövő szobrot — mely most a városháza udvarán áll — a Kossuth tér egy füves területén helyezik el, s a tervek szerint augusztus 20. előestéjén avatják fel. Ezt a helyszínt a városvezetés, az alkotó, Vigh Tamás özvegye és a képzőművészeti lektorátus is megfelelőnek tartja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!