Közélet

2011.06.28. 16:50

Félig tanya, félig falu - folytatódik a dél-békési Barkas-túra

Kedden három településen is járt a Népújság Barkasa: Kunágotán, Kisdombegyházon és Dombegyházon. A helyiek ismerkedtek a megyei napilappal és annak társkiadványaival, így a Beollal is. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy érzik magukat az emberek a falujukban.

k. e.

Három falu, háromféle időjárás. Pedig a távolság nem nagy: összesen 12 kilométer. Kunágotán még sütött a nap. Mire Kisdombegyházra értünk, már olykor viharosra fordult a szél és csöpörgött az eső. Dombegyházon pedig már zuhogott, őszbe fordult a nyár.

Kunágotán a polgármesteri hivatal előtt parkolt le a Barkas, a falu központjában. Tette mindenki a dolgát: a helyiek ügyeket intéztek az önkormányzatnál, bevásárolni indultak, néhány kisgyermekes anyuka pedig a tavaly átadott felújított Bereczki-emlékparkba igyekezett kisgyermekével, a játszótérre.

Arra voltunk kíváncsiak, milyennek találják településüket az itt lakók. 
Lovas Erzsébet 35 éves, két gyermek édesanyja. Jelenleg ápolási díjon van. Mint kiderült, a fiatalasszony nem kunágotai, hanem almáskamarási.

— Szüleim előfizetői voltak a lapnak, úgyhogy jól ismerem. Most én is az leszek — mondta.  Erzsébet jól ismeri Kunágotát.

— Almáskamarás pár kilométerre van. gyakran járunk Kunágotára. Itt több bolt van, az árak olcsóbbak. Gyógyszerért is ide jövünk. Egyébként szép, gondozott település — mondta.

Farkas Lajosné nyugdíjas: — Itt születtem Kunágotán, a szívemhez nőtt a falu. Jó, hogy elkészült a játszótér, örülök, hogy remélhetőleg lesz szennyvízcsatorna is, csak az a baj, hogy az előtakarékosságot nem mindenki tudja fizetni.

Zana Sándorné csak négy éve vallja magát kunágotainak. Előtte Békéscsabán élt. Betegsége miatt költözött a lányáékhoz.

— Eleinte furcsa volt itt lakni. Békéscsaba megyeszékhely. De itt Kunágotán is megvan minden, amire az embernek szüksége van, úgyhogy nem volt nehéz megszoknom és megszeretnem a települést, ami szépen fejlődik. Utakat építenek, elkészült a játszótér is. A két unokám minden nap eljön ide — mutatott a szemben lévő játszótérre, ahol több gyerek akkor is hintázott, csúszdázott. Amit hiányolt, az a munkalehetőség. A 48 éves asszony maga is állásnélküli. 

Vincze Beáta 27 éves, az önkormányzat ügyintézője:

— Ide születtem, szeretek itt élni. Ennek ellenére megfordult a fejemben, hogy ha családom lesz, akkor városba kellene költözni. Ott mások a lehetőségek. 

Beáta szerint a falu sokat változott az utóbbi időkben. Amit hiányol: kevés a szórakozási lehetőség, több programot szeretne.

Kisdombegyházon kissé hűvös a fogadtatás. No ezért nem a faluban élő emberek a hibásak, hanem az időjárás. Néhány perc leforgása alatt alaposan lehűlt a levegő. Hogy a feltámadó erős szél ne lapozgassa a füzetem, Tajti Józsefnével behúzódtunk a buszváróba. 

— Budapesti vagyok, tíz éve ápolom anyukámat itthon. Azóta mindössze egyszer voltam a fővárosban. A fiam viszont havonta jön látogatóba — mondta a nyugdíjas asszony. Leszögezte, nem volt nehéz megszoknia Budapest után Kisdombegyházt, hiszen hazajött: itt született és élt sokáig.
— Kisdombegyház rendezett, gondozott falu. Van itt minden, kivéve a munkát. Látom, a fiatalok mennyit küszködnek emiatt. Mi nyugdíjasok elvagyunk.

A szemerkélő eső elől a polgármesteri hivatallal szembeni kocsmába tértünk be, ahol Ötvös László vendéglátóssal elegyedünk szóba. Tíz éve költözött a faluba Dombegyházról. 

— Azelőtt földdel, jószággal foglalkoztunk, aztán vendéglátásra váltottunk. Ez sem az igazi, de megélünk belőle — mondta a 60 éves férfi, aki nem titkolta, az első adandó alkalommal elköltözik a településről. Határozott véleménye volt a munkanélküliségről is.

— Aki akarna, találna munkát. Régen mindenki tartott jószágot, földet művelt falun, hogy legalább a betevője meglegyen, a fölösleget meg eladta. De manapság úgy látom, sokan inkább a segélyért nyújtják a kezüket nem a kapa nyeléért.

A 66 éves Uller Mihály szeret Kisdombegyházon élni. 

— Félig tanya, félig falu a mi településünk — mondta félig tréfásan, félig komolyan. 

— Itt vannak a rokonaim, ide köt minden. Kisdombegyházon csak a haragban lévők nem köszönnek egymásnak, egyébként mindenkinek van egy-két jó szava a szembejövőhöz — ecsetelte a kistelepülés erényét. Ő is a munkanélküliséget emelte ki, mint legfőbb gondot.

Dombegyházra már szakadó esőben értünk. A 38 éves Kiss Tibort arra kértük, ázzon velünk néhány percig. A 9 éves kislányát Napsugárnak hívják, hiányoltuk őt is és az égitest melengető sugarait is.
— A feleségem békéscsabai, de amikor összházasodtunk, egy percig sem merült fel, hogy a megyszékhelyre költözzünk. Úgy döntöttünk, Dombegyház lesz az otthonunk. Nyugodt, csendes település a miénk.

A férfi munkanélküli. Neki is, mint az eddigi települések lakóinak is az a legfőbb kívánsága, hogy legyen munkalehetőség. Kertes István 50 éves, közmunkás. Gyuláról költözött az édesanyjához egy évtizede.

— Jó itt élni. Szép a falu: a kultúrház, a helyreállított Turul-madár. Persze akad még tennivaló, például a járdák állapotán sem ártana javítani — mondta.

Fodor Dóra Kisdombegyházról költözött néhány hónapja Dombegyházra. A 15 éves lány ide járt iskolába, úgyhogy sokmindenkit ismer, bár a szíve visszahúzza Kisdombegyházra. Mint mondta, Dombegyházon több a lehetőség, egyre jobban kedveli a falut. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!