Közélet

2010.09.17. 14:05

Testületi búcsú szocialisták nélkül

Az MSZP-frakció nélkül fejezte be négyéves munkáját a jelenlegi felállású orosházi képviselő-testület pénteken, az ellenzékiek ugyanis kivonultak az ülésteremből.

Cs. I. - Beol.hu

Rózsaszínű malacpersely, alkoholmentes pezsgő ajándékba és hol éles, hol vicces szópárbaj — így kezdték el a ciklus utolsó tervezett képviselő-testületi ülését az orosházi városatyák pénteken reggel. Napirend előtti felszólaló sok volt, Bogdánffy Csaba (MSZP) például dr. Dancsó József fideszes alpolgármestert lepte meg a persellyel, jelezve egyet nem értését a város gazdálkodásával. Pleskó Pál Varga Zoltánt köszöntötte fel kölyökpezsgővel keresetlen szavak kíséretében.

Volt, aki méltatta, más bírálta az eltelt négy évet - nyilvánvalóan pártállástól függően . Amikor a napirendekre terelődött a szó, a szocialista frakció javasolta, tárgyalják nyílt ülésen a fürdő
gazdálkodását. Bozsár Lajos (MSZP) kilátásba helyezte kivonulásukat, ha zárt ajtók mögött kapnak tájékoztatást. Molnár Béla fideszes alpolgármester, az előterjesztő megnyugtatta, a napirend előtt kiosztják az írásos anyagot.

Többen még szóltak volna, ám Németh Béla polgármester lezárta a vitát. A szocialista frakció ezt követően távozott a teremből, a tényleges napirendi pontokat így nélkülük vitatták meg utolsó ülésükön a képviselő-testület tagjai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!