Közélet

2010.08.16. 15:44

Mi folyik itt? – kínos kérdés az izzadás

Az izzadás nyáron még nagyobb probléma, mint bármelyik más évszakban. Vannak, akik nem érzik a saját testszagukat, a környezetükben lévők pedig azon gondolkodnak, hogyan hívják fel erre finoman a figyelmet.

F. G. K.

Aszpirin, só és citrom minden háztartásban található, hiszen bármikor szükségünk lehet fájdalomcsillapítóra, főzésnél, sütésnél pedig ízesítőszerre. Azonban nemcsak a konyhában, hanem mosásnál is jól jöhet a termékekből egy kevés. Ha frissen facsart citromot és vizet fele-fele arányban összekeverünk és az egyveleget az ingek hónaljára kenjük mosás előtt, elűzhető vele a szag.

Ugyancsak jó szolga a só: ha négy evőkanálnyit feloldunk egy forró liter vízben, majd ha kis idő múlva beleáztatjuk a koszos részt, a legmakacsabb izzadságtól is megszabadítja a ruhát. Ugyanez a hatás elérhető akkor is, ha két aszpirintablettát oldunk fel egy pohár vízben és így öntjük a textilre.

Sokszor nem(csak) a ruha, hanem az ember is bűzlik. Van, aki azért, mert nem fürdik, más viszont nagyon gyakran zuhanyozik és több dezodort is használ, a kellemetlen illata csak nem tűnik el.

— Az, hogy kit mennyire ver ki a víz, alkati kérdés is. Nyáron fontos, hogy szellősen öltözzünk — mondta dr. Bérczi Zsuzsanna bőrgyógyász főorvos, aki szerint fokozott izzadás miatt évszaktól függetlenül keresik fel a betegek az orvost. — A legideálisabb a pamutöltözet, illetve a nyitott cipő, amely a férfiaknál is egyre gyakoribb és elfogadottabb. Ha mégsem szandált hordunk, akkor is fontos, hogy a lábbeli lehetőleg bőrből készüljön. Egy ideig az izzadásgátlók is hatásosak, mert blokkolják a verejtékmirigyeket.

Ebből pedig van elég, hiszen a testünkön 2-4 millió található, a többségük a talpunkon, a tenyerünkön és a hónaljunkban. A hőmérséklet változása, a hormonok, valamint hangulatunk hatására a bőrben található idegvégződések aktiválják ezeket a mirigyeket és megindul a verejtékezés és ezzel együtt idővel a kellemetlen szag is, amit a páciens nem feltétlenül érez magán.

A fokozott izzadás gyakran nem az igénytelenség számlájára írható, hanem alkati kérdés vagy éppen betegségre vezethető vissza. A túlsúlyosak, az erős dohányosok sokszor hajlamosabbak verejtékezésre. Náluk is segítséget jelenthet például a hónalj szőrtelenítése, ami nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is egyre elterjedtebb.

Kisebb közösségekben fejtörést szokott okozni, hogyan jelezzék finoman a másiknak, hogy kellemetlen a szaga. Pszichológusok szerint a legfontosabb a tapintat és az őszinteség. Ha csak célozgatunk egy irodában, például, hogy ki kellene nyitni az ablakot, mert rossz a levegő, nem biztos, hogy az, akihez szólunk, veszi is a lapot. Egyenesebb, ha valakinek négyszemközt elmondjuk, mi a panasz.

— Volt egy munkatársam, akinek erős lábszaga volt — mondta Szabó Judit. — Sokáig tanakodtunk, hogy ki szóljon neki, mert különben nagyon aranyos nő, nem akartuk megbántani. Végül is engem jelöltek ki a feladatra, mondván én vagyok vele egy irodában. Beleizzadtam a beszélgetésbe, de szerencsére nem sértődött meg. Azóta csak bőrcipőt hord vagy szandált, így egy fokkal jobb a helyzet. Most éppen egy olyan kollégával küzdünk, akinek a szájszaga elviselhetetlen, ráadásul sokszor nagyon közel áll hozzánk beszélgetés közben vagy a monitorunk elé hajolva mutogat. De mivel ő az egyik kisfőnök, nem nagyon tehetünk megjegyzést, legfeljebb annyit, hogy ha valamelyikünk rágózik, mindenkit megkínál, így őt is.

- A zsálya természetes izzadásgátló. A gyógynövényből készült tea tonikként is használható.

- A bazsalikom-, galagonyavirág-, citromfű-, szurokfű-, vagy levendulatea is hatékony a pszichés eredetű verejtékezés ellen.

- Ha már nagyon melegünk van, ne használjunk azonnal a dezodort. Előbb töröljük magunkat sminklemosó kendővel vagy zsíros bőrre való tonikba mártott vattakoronggal.

- Klorofillban gazdag élelmiszerekkel csökkenthető az izzadságszag. Fogyasszon sok spenótot, sóskát, fehérrépát, fejes salátát, petrezselymet és kelkáposztát és kerülje a nagyon fűszeres és zsíros ételeket!

- A bazsalikom-, galagonyavirág-, citromfű-, szurokfű-, vagy levendulatea is hatékony a pszichés eredetű verejtékezés ellen.

- Ha már nagyon melegünk van, ne használjunk azonnal a dezodort. Előbb töröljük magunkat sminklemosó kendővel vagy zsíros bőrre való tonikba mártott vattakoronggal.

- Klorofillban gazdag élelmiszerekkel csökkenthető az izzadságszag. Fogyasszon sok spenótot, sóskát, fehérrépát, fejes salátát, petrezselymet és kelkáposztát és kerülje a nagyon fűszeres és zsíros ételeket! -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!