Közélet

2009.10.29. 14:28

Mennyit ér a várfürdő írásvetítője? – Cséfán és Kovacsics újra a ringben

Írásvetítő és oktatótábla használatáért perli a Gyulai Várfürdőt a korábbi vezető, Cséfán Lajos. Minderre közleményben hívta fel lapunk figyelmét Kovacsics Imre ügyvezető igazgató. A lapunk által megszólaltatott Cséfán visszakérdezett: mi a helyzet az építési engedéllyel a wellness-részlegnél?

cs. á.

Visszamenőleges igénnyel álltak elő

— Pert indított a Gyula-Consult Kft. a Gyulai Várfürdő Kft. ellen. A Gyula-Consult Kft. ügyvezetője korábban és jelenleg is Cséfán Lajos, aki 2008. december 23-ig egyidejűleg a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetője is volt. A Cséfán Lajos által tulajdonolt és vezetett magáncég most azt követeli a bíróság előtt, hogy a tulajdonában álló írásvetítő és oktatótábla használatáért az akkor szintén Cséfán Lajos által vezetett Gyulai Várfürdő Kft. visszamenőleg fizessen több százezer forintos bérleti díjat — közölte Kovacsics Imre.

A fürdő ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a követelt bérleti díjat a magáncég az 1999. szeptembere és 2008. decembere közötti 112 hónapra visszamenőleg kéri most, 2009-ben. A két eszköz Várfürdőben történt használatáról és tárolásáról Kovacsics Imre szerint semmilyen írásos megállapodás vagy dokumentum nem készült.

Kovacsics mélységesen felháborodott

— A Gyulai Várfürdő új vezetése ezúton kíván mélységes felháborodásának hangot adni az esettel kapcsolatban. Megdöbbentő, hogy egy köztulajdonban álló cég egykori vezetője a saját magáncége eszközeinek használatáért követel bérleti díjat, ráadásul közel 10 évre visszamenőleg! Az ügy jogi megítélése természetesen a független magyar bíróság feladata. Az erkölcsi ítéletalkotást a gyulai polgárok értékrendjére bízzuk — fogalmazott Kovacsics Imre.

Cséfán szerint utóda bajban van a számokkal

— Kovacsics úr a számokkal változatlanul nehezen bírkózik meg. Egy számláról, amelynek nettó összege kevesebb 200 ezernél, enyhén szólva is csúsztatás több százezer forintról beszélni — reagált Cséfán Lajos, aki a közleménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „ebben az ügyben nem Kovacsics Imre, hanem a független magyar bíróság dönt”. A fürdővel szembeni munkaügyi perét első fokon megnyerő, korábbi vezető elmondta, egy tegnap előtti bírósági tárgyaláson az is kiderült, hogy a fürdőben jogellenesen történik a bizonylatok kezelése.

Cséfán Lajos kérdezett is: „milyen építési engedéllyel verték szét a wellnessfürdőt, hogy tűnnek el számlák a könyvelésről?”

Kovacsics Imre Cséfán Lajos felvetésére annyit közölt: a kérdésre nem kíván reagálni.

– Az üggyel kapcsolatban mindig is a tényeket közöltem a kft. nevében, nem hirtelen felindulásból állítottam valótlant. Nem szeretnék belemenni komolytalan csatározásokba – tudatta Kovacsics Imre.

– Az üggyel kapcsolatban mindig is a tényeket közöltem a Kft. nevében, nem hirtelen felindulásból állítottam valótlant. Nem szeretnék belemenni komolytalan csatározásokba – tudatta Kovacsics Imre. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!