Közélet

2009.09.07. 23:11

Mellőzzük a puszit és a kézfogást!

A tömeges oltási kampány október első heteiben kezdődik, ám a H1N1 vírus nincs tekintettel erre a határidőre. Ha az iskolákban, munkahelyeken, közintézményekben hanyagolják a tisztaságot, megtörténhet, hogy kézről kézre adjuk a betegséget.

Cs. R.

 A békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium stílszerűen több fronton védekezik. Zátonyiné Fazekas Erzsébet igazgató tegnap délben már kezünkbe adta azt a levelet, amelyben a szülőket értesíti, mi mindent tesz és kér az iskola. A kilincseket napjában többször fertőtlenítik, a folyosókon az ivókutakat lezárták, s eldobható papírtörlőre ugyan nem futja, ám a kézmosók mellett naponta cserélik a textiltörülközőt.

— Ha köhögünk, a szánk elé kell tenni a kezünket, hogy a betegséget ne kapja el a többi gyerek. Ha rosszul érezzük magunkat, orvoshoz kell menni és otthon maradni — sorolják kérdésünkre a 2. a kisdiákjai, mit hallottak délelőtt a sulirádióban. Az utóbbihoz, azaz a gyermekek otthon tartásához az iskola családi támogatást is kért, a nagyobb tanítványaik ugyanis, hogy ne maradjanak le a tananyaggal, sokszor a teljes gyógyulás előtt visszaülnek az iskolapadba.

A szülői közreműködésre a Kölcsey úti óvodában is számítanak, az azonban a kicsiknek aligha tűnik fel, hogy a dajkák a szokásos heti egy helyett naponta fertőtlenítik a játékaikat; a kilincseket, ceruzákat és filctollakat pedig még sűrűbben letörlik. Ezek a teendők átlagosan egy-egy óra pluszmunkát jelentenek.

Bár az 5—24 évesek közt a legtöbb a fertőzött, az esetleges szövődmények miatt a krónikus betegségben nagyobb arányban szenvedő idős korosztályra is veszélyes lehet a H1N1 vírus. A Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény vezető ápolója bizakodó. Bátori Zsuzsanna elmondta, az elmúlt 4-5 évben az otthon telephelyein a szezonális influenza nem okozott járványt. Ebben a védőoltás mellett az egészséges életmódnak is része lehet. A gyakori szellőztetésre, a frissítő sétákra és a személyi higiéné fokozott betartatására most is fokozottan ügyelnek.

A munkatársaktól és a betérőktől egyaránt igyekeznek távol tartani a vírust a Sas patikában. Az aláíráshoz használt tollakat és a kilincset folyamatosan fertőtlenítik, mint a játszósarok eszközeit is. A gyógyszerészek előtt húzódó üvegfal adott, ám a védelmet járványkor plexifallal, maszkkal fokozhatják.

A betegség sokszor az alapvető udvariassági formákat is átírja. Az egyik dékán például, a fertőzésveszélyre tekintettel, az évnyitón az évszázados hagyományt megtörve nem fogott kezet az elsősökkel.

— A kézfogást, a baráti ölelést, az üdvözlő puszit jó, ha a munkahelyeken is mellőzzük — ajánlja dr. Fodor Zsuzsanna. A megyei foglalkozás-egészségügyi főorvos leginkább a szolgáltatásban dolgozókat félti, hiszen a postai dolgozó vagy a pénztáros igazán védtelen a cseppfertőzéssel terjedő influenza ellen. Megtudtuk, még egyetlen munkáltató sem kért megelőzési tanácsot tőle. Pedig, becslések szerint, járvány esetén egy időben akár a dolgozók negyede, ötöde is kidőlhet egy-egy vállalatnál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!