Közélet

2009.09.19. 22:16

Az önkéntes tűzoltókkal együtt ünnepelt egész Sámson

A békéssámsoni önkormányzat 2004-ben határozta el, hagyományt teremt és a betakarítás után közös szórakozásra invitálja a község lakosságát. A falunapot születésnapot ünnepelt a helyi önkéntes tűzoltóság is.

cs. i.

Az idei falunap duplán ünnep az itt élőknek: eljutott hozzájuk a megyejárás programja és kiállítási anyaga, valamint fennállásának 125. évfordulóját ünnepli a helyi önkéntes tűzoltóság is.

— Dédapám, apám is tagja volt, én 1949-ben csatlakoztam a tűzoltókhoz — mondta az alkalmi kiállítói sátor mellett Györgyi Ferenc, akit elnökként és Feri bácsiként tisztelnek a faluban.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter is ellátogatott az eseményre és felkereste a tűzoltók házi múzeumát, ahol átadott az elnöknek egy XXI. századi, szupermodern tűzoltó sisakot.

A miniszter hangsúlyozta, 1884-ben más feltételek között alakult meg egy szomorú tűzeset hatására az önkéntes tűzoltóság a faluban. Igaz, akkoriban még lófogattal szállították egyetlen fecskendőjüket a riasztás helyszínére, de a század elején az is nagy szó volt.

Napjainkban az a feladat, hogy a harmincas, aktív korosztály ismerje fel a helyi civil kezdeményezés fontosságát, történjen meg a fiatalítás, hogy meg tudjanak akadályozni bármilyen tűzesetet a községben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik