Közélet

2009.08.16. 15:43

Tartozásai miatt eladná veséjét a kétegyházi asszony

Eladná a veséjét egy kétegyházi asszony, hogy a pénzből kifizethessék a tartozásaikat. A négygyermekes anya tudja, hogy törvénytelen amit tenne, de nem lát más kiutat.

F. G. K.

Az illegális szervkereskedelem, a szakértők szerint, már a kábítószernél is nagyobb üzlet. Indiában ennek hagyománya is van, a szegény falvakban a legtöbb férfi már csak egy tüdővel vagy vesével él. Így ugyan többet betegeskednek, de legalább pénzhez jut a családjuk. A világhálón könnyen egymásra találnak a vevők és az eladók. Az interneten tízezer és egymillió euró között kínálják a szerveket. A kétegyházi Tóth Zsoltnét tízezer euró, azaz mintegy 2,8 millió forint már kihúzná a bajból. Ez éppen egy vese ára.

— Tudom, hogy Magyarországon ez bűncselekmény, de nem látok más kiutat, eladnám a vesémet — mondja a négygyerekes asszony, aki hirdetést is adott volna fel a Hírlap SMS rovatába. — Megfojt az adósság. Törleszteni kell a lakáshitelünket, a gázszolgáltatónak kétszázezer forinttal tartozunk. A férjem alig keres, én 90 ezer forintot kapok a gyerekek után. A pénz legkésőbb huszadikáig mindig elfogy, de volt olyan, hogy már a fizetésnapon néztük, miből veszünk kenyeret, mert azonnal egyenlíteni kell a számlákat és a páromnak fizetnie kell két, az előző házasságából származó gyereke után is.

Tóth Zsoltné amúgy is borús hangulatán az sem segít, hogy hamarosan kezdődik az iskola, és a 18, 16 és 10 éves gyerekének meg kell venni a tanszereket. Mint mondta, az a szerencse, hogy az 5 éves Attila még nem jár iskolába.
— Ha nem adhatom el a vesémet, öngyilkos leszek — mondta az asszony, aki nem valósíthatja meg a tervét. Európában és az Egyesült Államokban ugyanis tilos pénzért árulni a szerveket.

Egy vesével is lehet élni, mert a másik átveszi a feladatot

Dr. Tóth Eszter, a békéscsabai dialízisközpont vezetője elmondta: élődonor genetikai rokon vagy például házas- és élettárs lehet. Adományozásra is van példa a főorvos praxisában, egy fiatalembernek a testvére ajánlotta fel a szervét, várhatóan szeptemberben operálják. Arról a gerendási, börtönbüntetését töltő férfiről is többször írtunk már, aki a fiának ajánlotta fel a veséjét.

— A vese csodálatos szerv. Ha megérzi, hogy egyedül van, átveszi a másik szerepét — mondta dr. Tóth Eszter. — Van, aki egy vesével születik és ez csak akkor derül ki, ha meghalt és boncolják. Ha valaki gyerekkorban veszíti el az egyiket, a másik megnagyobbodik, megerősödik és így is teljes életet lehet vele élni. Ha harminc-negyvenéves kor után kell valamiért kivenni a szervet, akkor kilencven százalékban normális életet lehet élni.

Magyarországon az első élődonoros veseátültetést 1962-ben végezték. A vese a legtovább „eltartható” szerv, kivétel után 30 óráig beültethető, míg például a tüdő csak hat órán át. Az idővel főleg akkor futnak versenyt az orvosok, amikor halottból transzplantálják a szervet és azt az ország másik végében élő beteghez kell eljuttatni.

Saját magán és máson is segíteni akar a nő

— Nem ismerem az esetet, de úgy érzem, ideológia is vezetheti az asszonyt, aki fel akarja ajánlani a veséjét. Úgy gondolhatja, hogy míg ő pénzhez jut, másnak segít a felajánlásával — mondta Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálat Szövetségének elnöke, aki azt ajánlja, az illegális műtét helyett inkább a legális utat válassza az édesanya. Keressen lehetőséget arra, hogy támogatást kérjen az önkormányzattól. Az öngyilkosság nem megoldás, mert a bajból mindig van kiút, csak meg kell találni. Ebben segít a vezetékes telefonról ingyen hívható lelkisegély-szolgálat. A szám: 66/441-300.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!