Közélet

2009.08.24. 14:58

Mi lesz a schengeni pénzből felújított orosházi laktanyával?

Bezárják a schengeni-alap 700 millió forintjából néhány éve felújított orosházi határőr-laktanyát. Az épületben dolgozó állomány sorsa is bizonytalan.

cs. i.

Augusztus 26-áig dönteni kell az egykori határőrség dolgozóinak, így például az orosházi igazgatóság állománynak is, hogy vállalják-e új munkakörüket. A szakszervezet szerint azonban az érintettek eddig még semmilyen tájékoztatást nem kaptak ezzel kapcsolatban.

Miközben a határőrség vagyonának átadásáról szóló jegyzőkönyvet Béndek József altábornagy, a határőrség országos parancsnoka és Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2007 utolsó napjaiban Budapesten aláírta, a tíz határőr igazgatóságon egy időben ünnepélyes zászlólevonással jelezték a szervezet megszűnését. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv is azért készült, mert 2008. január 1-jével a határőrség integrálódott a rendőrség szervezetébe.

Az Orosházi Határőr Igazgatóság személyi állományának jelenlétében vonták le az igazgatóság zászlaját 2007. december 31-én. Egymástól és szakmájuktól is búcsúztak a dolgozók. Ezzel a hatvankét éves múlttal rendelkező testület végleg bezárta kapuit. Az eltelt évtizedekre az orosháza-gyopárosfürdői laktanya bejárata mellett elhelyezett tábla emlékeztet. Az objektumot a schengeni-alap 700 millió forintjából néhány éve újították fel.

A majd 300 kilométeres magyar—román (a magyar—román—szerb hármas határtól a Berettyó befolyásáig terjedő) határszakaszért felelős igazgatóság négy megyében felügyelte hazánk biztonságát, kiváló eredménnyel.

A majdnem 1700 határőrt foglalkoztató igazgatóság beolvadt Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar megyék rendőr-főkapitányságaiba. A gyopárosi laktanya nem ürült ki.

A határrendészeti kirendeltségek a megyei főkapitányságok irányítása alá kerültek. A Viharsarokban a megyei kapitányságon belül két szolgálati ág, a határrendészeti és a bevetési szolgálat vette át a feladatokat. Ők maradtak a volt Orosházi Határőr Igazgatóság gyopárosi laktanyájában. Onnan irányítják a kirendeltségek munkáját, és onnan reagálnak a határ menti eseményekre. A gazdasági apparátus is a laktanyában dolgozik - egyelőre. Körülöttük izzik a levegő, nem tudni, mi lesz velük, a 65 érintett dolgozóval október elseje után.

2009 januárjában dr. Dancsó József országgyűlési képviselő Mi lesz a rendőrség gazdasági ellátó igazgatóságainak sorsa? címmel intézett kérdést dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez.
A határőrség és a rendőrség integrációja után az ingatlan jogutódlás szerint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonkezelésébe került. Jelenleg a laktanyában a Dél-alföldi Gazdasági Ellátó Igazgatóság orosházi osztálya működik és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrszakmai szervezeti egységei is itt dolgoznak. (Úgy tudjuk, őket nem fenyegeti a kiköltöztetés veszélye.)

Itt található a kiképzéshez nélkülözhetetlen sportpálya lőterekkel, továbbá elhelyezést biztosít a szakszervezetnek, a nyugdíjas-egyesületnek és az általa fenntartott múzeumnak.

Dancsó képviselő szerint a felújított laktanya kiváló helye lehetne az orosházi rendőrkapitányságnak. Ilyen váltásra egyébként is van már példa Magyarországon. Kiskunhalason is a felújított határőr laktanyába költözött a rendőrség.

- Az orosházi belvárosi épület, ahol a rendőrség található, a polgármesteri hivatal bővítését szolgálhatná. Ha az okmányiroda oda költözhetne, bővíthetnénk és egységessé válna a hivatali munka - nyilatkozta az alpolgármester, aki újabb híreket nem tud a 65 dolgozót érintő, hamarosan aktuálissá váló változásokról. Ígérte, mivel szívügyének tekinti a laktanya sorsát, tájékozódik, mi lehet a kompromisszumos megoldás.

A szakszervezeti vezető, Vincze Tibor abban reménykedik, hangjuk elhallik majd az illetékesekig, a sorsukat kezükben tartókig. Időt szeretnének nyerni.

- Régiónkban öt ilyen gazdasági osztály működik, kettő laktanyában. A két laktanyai telephelyet akarják megszűntetni. Az integráció óta ott rúgnak belénk, ahol tudnak, belénk, határőrökbe. Annak idején együttes intézkedés keretében döntöttek úgy a rendőri és a határőrség vezetői, hogy ezeket az osztályokat a megyei kapitányságok működésének ellátására szervezik át. Az összes gépkocsi, az informatikai, technikai háttérért felelünk - sorolta a szakszervezeti vezető, aki nagyon sérelmezi, hogy a határidők be nem tartásával, elhallgatással teszik az érintett dolgozók sorsát teljesen kétségessé. Szerinte perek garmada indulhat.

Címkék#Orosháza
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!