Közélet

2009.03.31. 13:05

Szolnokból kapott erősítést a Szarvason demonstráló gárda

A tegnapihoz hasonlóan ma is kilenc gépjárművel tartottak forgalomlassító demonstrációt a 44-es számú főút Szarvason átvezető szakaszán a Magyar Gárda tagjai. Ezúttal azonban Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is érkezett erősítés.

l. j.

Szarvas belvárosában ma is békésen zajlott a Magyar Gárda forgalomlassító akciója. A demonstrálókhoz azonban kedden a szomszédos megyéből is érkezett erősítés. Molnár Sándor, a Magyar Gárda Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének vezetője tudósítónknak a helyszínen elmondta: öttagú csapattal és egy gépjárművel érkeztek.

Ma ők erősítik a szarvasiakat, holnap viszont Békésből várnak segítséget egy nagyszabású forgalom-lassító demonstrációhoz, melyet ugyancsak a 44-es számú főútvonalon, Kunszentmárton és Cserkeszőlő között, a szelevényi leágazásnál tartanak.

Tóth Zoltán, a gárda Békés megyei kapitánya elmondta: úgy tervezik, hogy szerdán és csütörtökön Szarvason szünetel a demonstráció, pénteken azonban nagyobb erőkkel sorakoznak fel Szarvason, Békéscsabán, Gyulán és Battonyán is. Battonya külterületén, a határhoz vezető útszakaszon öt-hat gépjárművel demonstrálnak majd.
Ma a szarvasi akció keretében szórólapokat is osztogattak az autósoknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!