Közélet

2008.10.14. 19:50

Varga István: Orbán szabaduljon meg az orosházi kollaboránsoktól!

Az Orosházi Krónikát osztogatták Németh Béla polgármester kedd esti fórumára érkező érdeklődők között. Mint írtuk, az ingyenes újságban a jelenlegi közállapotokkal több cikk foglalkozik. A fórumon éles kritika érte a helyi Fideszt, Varga István ex-képviselő szerint kollaboráns érdekcsoportok vezetik a várost.

cs. i.

A polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, azt a pluszt akarja megosztani hallgatóságával, ami az újságból kimarad. A művelődési központ koncerttermében a márciusi fórumhoz képest most jóval kevesebben ültek. A polgármester elöljáróban hangsúlyozta: ő konzervatív, jobboldali érzelmű ember, aki a köz szolgálatára tett esküt. Azokkal nem tud együttműködni, akik a haszonszerzést helyezik előtérbe. Ez vezetett odáig, hogy a 2006-os választások jobboldali győzelme után Orosházán az egység megszakadt.

— Sokszor elhangzik, alkalmatlan vagyok e tisztség betöltésére. Azok hangoztatják, akiknek nem vagyok partnere egyéni érdekeik véghezviteléhez. Orosházán a jelenlegi közállapotokat ez jellemzi — mondta a szónok, majd a helyi pályázati sikereket sorolta, mondván, ha nyer a város, akkor ahhoz a polgármesternek nincs köze, ha veszít Orosháza, az mind az ő felelőssége.

Megosztotta a résztvevőkkel az ellene zajló fegyelmi ügyeket. Meglátása szerint addig nem jöhet létre megbékélés, amíg személyét ilyen helyzetbe hozzák. Meglátása szerint a választók csalódtak a jobboldalban. Nagyok a nézetkülönbségek, ezért is várja a megoldást Németh Béla a párt országos vezetőitől. Reményei szerint a valaha egységben lévő politikai erő még összekovácsolható lesz.

Bakos szerint érdekcsoportokról kell beszélni

Az első hozzászóló Bakos István mezőkovácsházi polgármester volt, aki elárulta, kritizálták őt a márciusi orosházi megjelenése miatt is, de ez nem tántorította el attól, hogy most is Németh Bélát erősítse. Szerinte nem jobb- és baloldalról kell beszélni, hanem érdekcsoportokról.

Dr. Varga István volt országgyűlési képviselő nem titkolta, Németh Béla egyik kirúgott tanácsadójaként és Fidesz-tagként is vállalta, hogy elmondja véleményét. Hangsúlyozta, a polgármester nem hátrálhat. Orosházán nem Fidesz-MDF ellentét van. Kollaboráns érdekcsoportok vezetik a várost. Hitelét vesztette az orosházi jobboldal, sajnos a példa más településeken is fellelhető.

— Azt kérjük Orbán Viktortól, szabaduljon meg a kollaboránsoktól! — fejezte be hozzászólását a volt politikus, aki az utolsó szó jogán arra kérte Németh Bélát, ne adja fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!