Közélet

2008.08.07. 18:37

Több száz liternyi szemét úszott az Élővíz-csatornán

Sörösdobozokat, boroskannát, állati tetemeket halásztak ki csütörtökön az Élővíz-csatorna gyulai, békéscsabai és békési szakaszán kenusok, akik ezúttal nem sportolni, hanem takarítani indultak.

F. G. K.— P. G.

A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által koordinált csapat kissé alulbecsülte a munkát. Annyira sok szeméttel találkoztak, hogy mindet ki sem tudták szedni, és még így is jóval lassabban haladtak a Gyuláról indult csónakok, mint tervezték. Békéscsabára déli harangszóra kellett volna megérkezniük, de csak fél háromkor voltak az Ilosvai utcai zsilipnél. Itt — az előzetes megbeszéléssel ellentétben — a megyeszékhelyi városvezetésből senki nem várta a csapatot, kenuba szállt viszont Izsó Gábor. Békés polgármestere este saját városában is segített a szemétgyűjtésben.

A többnyire tizenéves fiatalokból álló csoportnak zokszó nem hagyta el a száját. Pedig kalandok akadtak: Mikola János a lábát vágta el a sekély vízben, Nagy Nikolett pedig, ha kellett, vízbe ugrott a hulladékért, amiből a 33 kilométeres út felénél már 700 liternyi gyűlt össze.
A békési környezetvédők évek óta figyelik az Élővíz-csatorna állapotát, de sok javulást nem látnak.

Pap Zsolt úgy tudja, hűtőszekrényt, mikrohullámú sütőt és vashordót is találtak már a csatornában. Akadnak, akik az állattartás során keletkezett trágyalevet is beleengedik a vízbe. Emiatt a madárállomány folyamatosan csökken, például tűnnek el a bakcsók. A Békéscsabán befolyó szennyezett víz is sokat ront a helyzeten, ami miatt Békésen sokkal szegényebb a növényvilág, mint Gyulán. Nédó Ernőné szerint pedig van olyan vállalkozó, aki százfokos vizet enged a csatornába, ami szinte letarolja a növényvilágot.

Fontos lenne a szennyvíztisztító korszerűsítése

A Közép-békési Települések Vízvédelmi Egyesülete az elmúlt években sokat tett az Élővíz-csatorna állapotának javulásáért, de a legnagyobb lökést a csabai szennyvíztisztító telep korszerűsítése jelenthetné. Csomósné Ottlakán Magdolnától, a békési önkormányzat referensétől megtudtuk, az ÖKOVÍZ-projekt során az egyesület épített egy szivattyútelepet, öt csónaklerakót, két uszadékkiszedő helyet és egy uszadékszedésre is alkalmas gerebtisztítót vett a városnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!