Közélet

2008.08.17. 17:44

Patkány- és egérinvázió Békéscsabán

Békéscsaba belvárosában patkányok, kijjebb egerek rémisztgetik a lakókat. A rágcsálók már nappal is előmerészkednek.

F. G. K.

A patkányok már igencsak hozzászokhattak az emberekhez, ugyanis bár hivatalosan éjszaka közlekednek, nappal is randalíroznak a megyeszékhelyen. Az Őr utcában lakó Asztalos Imréné elmondta, eleinte azt hitték, az utcáról tévedt be egy-egy jól megtermett állat a lépcsőházba, de most már úgy hiszik, ott is laknak.

— Amikor tavasszal nagy eső volt, akkor rengeteget láttam. Kiöntötte őket a csatornából a víz. Arra nem gondoltam, hogy hamarosan nekünk kell betakart füllel aludnunk negyven fokban, nehogy megtámadjon minket a rusnya dög — mondta az asszony.

A főiskola környékén az egerek szaporodtak el.
— Alig hittem a szememnek, amikor láttam, hogy mászik fel a falon az egér, majd kúszott be a roló mellett a lakásba. Hiába tettünk ki mérget nekik, nem eszik. Valószínűleg jóllaknak az állatoknak adott takarmánnyal a szomszédban — mondta a Szőlő utcában egy lakó.

Egy rágcsálóirtással foglalkozó gyulai cég egészségügyi gázmestere, Györfi László szerint ha több házban is vannak rágcsálók, érdemes az egész környéket megtisztítani tőlük. Ugyanez igaz a panellakásokra is, ahol sokszor a pincékben bújik meg az állat, de szívesen beássa magát a konténerekbe, a puha földbe is. Az egér és patkány nemcsak a megyeszékhelyen, máshol is probléma. Sokan az önkormányzatoktól várják a megoldást. Közterületen, a fertőzött gócokban szoktak is mérget kihelyeztetni, de arra nincs lehetőség, hogy a lakások „mentesítését” közpénzből fedezzék. Az irtás otthononként mintegy 2—3 ezer forintba kerül.

Akár nyolcszáz utódot is szülhetnek a rágcsálók

Az egeret és a patkányt érdemes minél gyorsabban irtatni, ugyanis igen szaporák. Ideális esetben egy patkánypár — kétéves élete alatt — akár 800 kicsinyt is nemzhet, de többnyire „csak” 200—300 utódjuk születik. A nőstény egér évente legalább ötször ellik, almonként nyolc-tíz kölyköt hoz világra. Hároméves élete alatt átlagosan 150 utódot szül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!