Közélet

2008.08.13. 18:14

Hat és fél év az állampolgárságig – bevándorlás Erdélyből

Hat esztendőt kellett várnia a Hunyán élő Farkaséknak arra, hogy megkapják a hőn áhított magyar állampolgárságot. A nyugdíjas pár nem az egyetlen, aki az erdélyi magyarok közül a megyében talált új otthonra, évről évről megannyi család költözik a szomszédos államból Békésbe.

P. G.

— 2002-ig Nagyváradon éltünk, ám mivel a magyar szó és a magyarság lassan kezdett nemkívánatossá válni a településen, úgy döntöttünk, elhagyjuk korábbi otthonunkat — mesélt viszontagságaikról Farkas István és felesége, Emma. — Megtakarított pénzünkből vettünk egy házat Hunyán, amit lassan rendbe tettünk, kicsinosítottunk. Néhány hete azután, hat év várakozás után megkaptuk a magyar állampolgárságot.

— Nehéz, de jó döntést hoztunk, amikor 2002-ben úgy határoztunk, hogy elhagyjuk korábbi otthonunkat, Nagyváradot és Hunyán telepedünk le — emlékezett vissza a hat évvel ezelőtti sorfordító hónapokra Farkas István.

Korábbi lakóhelyükön nemkívánatossá vált a magyar szó

A nyugdíjas férfi és felesége, Emma néhány hete kapta meg a magyar állampolgárságot. Mint elmondták, az erdélyi városban lassan nemkívánatossá kezdett válni a magyar szó, ezért nem volt tovább maradásuk. Összekuporgatott pénzükből hazánkba jöttek, s 800 ezer forintból megvásárolták jelenlegi házukat Hunyán.

— Az első hónapok nehezen teltek. Több hónapba telt, mire megkaptuk a letelepedési engedélyt, de állampolgársági kérelmünket egyszer így is visszautasította a hatóság — mesélte Farkasné Emma. Eközben lassan, szorgos munkával kicsinosították otthonukat, s körülötte hangulatos kertet alakítottak ki.

Közben nagyobbik fiuk és menyük súlyos motorbalesetet szenvedett Erdélyben, ezért magukhoz vették két lányunokájukat, a 12 éves Yvettet és a 7 éves Anitát.

— Már 2002-ben is elsősorban gyermekeink és unokáink jövőjére gondoltunk. Kisebb fiunk szintén Magyarországon, Budapesten él és dolgozik — ecsetelte Farkas István. — Kifejezetten jól érezzük magunkat Hunyán.

Akadt, aki lerománozta őket, ami különösen fájó számukra

Néha persze akadnak kisebb gondok, például akadt, aki lerománozta őket, ami különösen azért is fájó számukra, mert Erdélyben hazátlannak nevezik a magyarokat. Összességében azonban nem ez a jellemző, hiszen — mint mondták — sok nagyszerű emberrel ismerkedtek már meg a településen, s néhány hete megkapták a régen, immáron hat éve várt és álmodott magyar állampolgárságot is.

A házaspár szavai egyébként teljes egészében összecsengenek a statisztikai adatokkal is, hiszen a felmérések szerint átlagosan 6—6,5 év telik el, mire egy hazánkba érkező külföldi állampolgár magyar állampolgárságot szerez. A Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata szerint a bevándorlók többsége a szomszédos országok magyar nemzetiségű lakosaiból kerül ki, a legtöbben a romániai, pontosabban az erdélyi és a partiumi területekről érkeznek. Ennek megfelelően az állampolgárságot kapott emberek túlnyomó része magyar anyanyelvű.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!