Közélet

2008.02.17. 19:10

Folyamatosan csökken az abortuszok száma

Békés megyében az elmúlt három évben folyamatosan csökkent az abortuszok száma. Ez is a bizonyítéka, hogy a családvédelmi szolgálat hatékonyan működik — tudtuk meg Kotroczóné Antal Teréziától, az ÁNTSZ regionális vezető védőnőjétől.

K. E.

— Sokakban még ma is a rettegett abortuszbizottság emléke él, amit az odakerülő asszonyok, lányok szégyenként éltek meg. A családvédelmi szolgálatok 1993 óta működnek. Nem ítélkezünk, nincs rábeszélés, vagy lebeszélés. A helyes döntés meghozatalában próbálunk segíteni — mondta a vezető védőnő. Az abortuszra jelentkezők kétszer találkoznak a családvédelmi védőnővel. Az első a magzatról szól, a második — három nap gondolkodási idő után — az anya érdekeiről.

—  Legtöbbször kiszolgáltatott helyzetben vannak a nők. Ennek ellenére egyre többen döntenek: mégis megszülik gyermeküket. Akik rendszeres védekezés mellett esnek teherbe, iszonyatos bűntudatot éreznek. Mások anyagi helyzetük miatt nem tudnak védekezni — mondta Kotroczóné Antal Terézia. A terhességmegszakításért fizetni kell az anyagi helyzettől függően. A legmagasabb összeg 28.540 Ft, a legrászorultabbaknak ingyen végzik el a műtétet, illetve 50 és 30 százalékos kedvezményben részesülhetnek a nők. 

Az abortuszra jelentkezők több mint 10 százaléka 19 év alatti. A 40 év felettiek számában enyhe emelkedés tapasztalható. A változókori tünetek miatt gondolják úgy, hogy nem eshetnek teherbe.

— Komoly lelki teherként nehezedik a nőkre az abortusz — mondta dr. Szeberényi Zsolt, a békéscsabai Réthy Pál Kórház osztályvezető főorvos-helyettese.
— Az abortusznak előfordulhatnak szövődményei, például a méh sérülése. Ezt bő vérzés jelzi. A legrosszabb esetben el kell távolítani a méhet.

Szerencsére erre kórházunkban nem volt példa. Műtét után néhány napig nyitva marad a méhszáj. A hüvelyen keresztül fertőzés következhet be, ami gyulladást eredményez. Ha nem kezelik, elzáródhat a petevezeték. Ezért abortusz utáni alhasi fájdalommal, vagy láz esetén azonnal orvoshoz kell fordulni — mondta a szülész-nőgyógyász szakorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!