Közélet

2007.03.25. 20:16

Több zsák kupak néhány nap alatt - békési középiskolások fogtak össze a beteg kisfiúért

Üdítős és ásványvizes kupakokat gyűjtenek a békési „Mezgé” diákjai és tanárai. A befolyt összegből a súlyosan beteg kisfiú, Moldován Donát gyógykezelését szeretnék segíteni.

BEOL

Már szinte teljesen összegyűlt a megfelelő összeg az első műtétre — tudtuk meg az édesanyától. Moldován-Garas Helga elmondta, ha minden a tervek szerint alakul, májusban utazhatnak el az első beavatkozásra Kijevbe.

A kupakokra azonban még nagy szükség lehet, hiszen az őssejtbeültetés minden bizonnyal csak az út elejét jelenti. A fiatalok egyébként már a megyében több helyen szervezik a gyűjtőhelyek felállítását, s az italboltok és vendéglátóhelyek is támogatják az akciót. Aki segíteni szeretne, az iskola címére is eljuttathatja az összegyűjtött kupakokat, nagyobb menyiségért a közeli településekre el is tudnak menni.Mint arról korábban beszámoltunk, Donát halva született, s állapotát csak tizennyolc perces újraélesztés után tudták stabilizálni, aminek következtében szervezetében súlyos oxigénhiányos állapot alakult ki. A kisfiú szülei — Moldován János és Moldován-Garas Helga — mindketten élsportolók voltak, az édesapa több alkalommal is gólkirályi címet szerzett a kézilabda-bajnokságban.
Talán az öröklött géneknek is köszönhető, hogy Donát csodával határos módon életben maradt. Az orvosok, miután világra jött, huszonnégy órát jósoltak neki. A kisgyermek lassan közeledik a negyedik évéhez, de nem kommunikál és nem is mozog. Több szakember véleménye szerint is állapotán csak egy őssejtbeültetés segíthetne.
A szülők anyagi helyzete azonban nem teszi lehetővé, hogy saját erőből finanszírozzák a gyógykezelés több millió forintos költségeit. Ezért egy alapítvány segítségével néhány hónapja gyűjtés kezdődött a műtétre. Összefogott a város, a megye és talán túlzás nélkül mondható, az egész kézilabdaélet, s az első beavatkozás költségére már szinte teljesen össze is gyűlt a megfelelő összeg.
A Moldován család elszánt küzdelme nem hagyta hidegen a Farkas Gyula Mezőgazdasági, Ipari Szakképző, Gimnázium és Kollégium tanárait és diákjait sem. Nap mint nap találkozhatnak az édesanyával, hiszen Moldován-Garas Helga testnevelést tanít az intézményben. Néhány hete Bartyik János tanár úr kezdeményezésére műanyag kupakok gyűjtésébe kezdtek. Amennyiben ugyanis egy tonnát összehoznak, akkor egy kazincbarcikai kft. 500 ezer és 700 ezer forint közötti összeget adna, amit a további rehabilitációra fordíthatnának. Bár az akció alig néhány napja kezdődött, már így is több zsáknyi jött össze a műanyag „alkatrészekből.” A legszorgalmasabb fiatalember, a kilencedik osztályos Dezsőfi László kétnaponta két-három kilogramm kupakkal állít be. (Egyetlen kupak úgy másfél grammot nyomhat.)
— Nekem is van egy beteg testvérem. Nagyon örülnék, ha segíteni tudnánk a tanárnő fián — mondta lapunknak a Mezgé diákja. De nemcsak Laci, hanem a közalkalmazotti tanács és a diákönkormányzat is teljes mellszélességgel Bartyik János ötlete mellé állt.

Már szinte teljesen összegyűlt a megfelelő összeg az első műtétre — tudtuk meg az édesanyától. Moldován-Garas Helga elmondta, ha minden a tervek szerint alakul, májusban utazhatnak el az első beavatkozásra Kijevbe.

A kupakokra azonban még nagy szükség lehet, hiszen az őssejtbeültetés minden bizonnyal csak az út elejét jelenti. A fiatalok egyébként már a megyében több helyen szervezik a gyűjtőhelyek felállítását, s az italboltok és vendéglátóhelyek is támogatják az akciót. Aki segíteni szeretne, az iskola címére is eljuttathatja az összegyűjtött kupakokat, nagyobb menyiségért a közeli településekre el is tudnak menni. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!