Közélet

2007.03.05. 15:02

A Fideszes jelölt nyert az időközi választáson

— A Fidesz-KDNP-Gazdakörök jelöltje nyerte meg az időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap Gyomaendrődön — nyilatkozta lapunknak Csorba Csaba. A város jegyzője elmondta, Lehóczkiné Timár Irén a leadott szavazatok 51,9 százalékával, 218 szavazattal végzett az első helyen, Fülöp Zoltán, aki a Körösök Vidékéért Egyesület támogatását élvezte pedig 29,5 százalékkal (124 szavazat) a második legtöbb voksot kapta.

M. P. M.

Elmondta, a választásokon további két jelölt is vállalta a megmérettetést. Közülük Dávid Mátyás, aki függetlenként, de az MSZP támogatással indult 12,1 százalékkal (51 szavazat) a harmadik, míg Szonda István (Gyomaendrőd Város Fejlődéséért Egyesület) 6,4 százalékkal (27 szavazat) a negyedik helyen végzett.
Gyomaendrődön azért kellett időközi képviselő-választást tartani, mert a helyi 9. számú választókerület Fidesz-KDNP-Gazdakörök képviselője elhunyt. A nap folyamán az 1438 szavazásra jogosult polgár közül érvényesen 420-an éltek állampolgári jogukkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!