Közélet

2006.04.05. 13:59

Huszonegy településen tilos a koporsós temetés

Szinte mindenütt harmadfokú a készültség a Békés megyei folyószakaszokon, ám a helyzet kezelhető és kézben tartható.

BEOL

A Békés Megyei Védelmi Bizottság szerdai ülésén a szakemberek arról is szót ejtettek, hogy az eddigi legmagasabb vízállásoktól 1,5 méterrel maradnak el a most mért vízállások. Ezzel együtt Varga Zoltán, a védelmi bizottság elnöke és Bak Sándor, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője azt mondta, hosszan tartó ár- és belvízi védekezésre kell számítani a Körösök mentén.
A tartós árvíz miatt inkább a védművek átázása, buzgárok keletkezése jelenhet gondot. Fontos, hogy a Tisza alsó szakaszán jelenleg még nincs jelentős árhullám, így egyelőre fogadja a Körösökön levonuló, egymást követő árhullámokat.
Egyre kisebb védekezési fokozat mellett összesen 24 Békés megyei településen van érvényben belvízvédelmi készültség. Harmadfokú egyedül Doboz üdülőrészén, Szanazugban, ott is a Kettős-Körös magas vízszintje miatti átfolyások miatt.
Az operatív törzs ülésén elhangzott, hogy Békés megyében a belvíz miatt eddig 21 embernek kellett elhagyni a lakhelyét, ők többnyire rokonaiknál laknak.
Jelenleg 21 település 27 temetőjében tilos a koporsós temetés a magas talajvíz miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!