2006.04.04. 07:57
A toldozgatás-foldozgatás a jellemző – a keverők beindítását várják
A megyei közútkezelő az 1450 kilométeres hálózatán kétszer járja végig kátyúszempontból az utakat. Először a kifejezetten balesetveszélyt jelentő kátyúkat tüntetik el, aztán az út kategóriájától és a forgalom nagyságától függően ismét beillesztik a sorba a felülethibás szakaszokat. Több szakember is egyetértett abban, hogy ennyire leromlott állapotban még nem voltak útjaink.
Mivel a tartós felújításokra kevés a pénz, a toldozgatás-foldozgatás megy. Virág Mihály, a Magyar Közút Kht. megyei igazgatója hangsúlyozta: az aszfaltkeverők beindulását várják, mert az általuk előllított anyag feleannyiba kerül, mint amilyet télen használtak. Virág Mihály elmondta, külön költségvetésük nincs a kátyúzásra, ha viszont többet költenek a gödrök betömérésre, kevesebb futja kaszálásra vagy jelzőtáblacserére.
Kátyúszempontból az országos közúthálózat megyei részén Körösladány, Gyomaendrőd, Dévaványa, Okány, Orosháza, Kaszaper, Pusztaföldvár és Medgyesegyháza környékén a legrosszabb a helyzet.
Virág Mihály, a megyei közútkezelő vezetője kiemelte: mindenki ott érzi a legkátyúsabbnak az utakat, ahol lakik. A közutasoknak azonban az objektív felmérés után ott kell kell elkezdeniük leghamarabb a gödrök betömését, ahol az út kategóriája és a forgalom nagysága ezt megköveteli. A közútkezelőnél is tudják, hogy nem a toldozgatás-foldozgatás a hosszú távú megoldás, de örülnek, ha erre futja.
Bánfi Ádám, a békéscsabai önkormányzat városüzemeltési irodavezetője hangsúlyozta, mivel a kátyúzási pályázatot nem a korábbi vállalkozó nyerte, az átmeneti időszakban már nem sokat foglalkozott a kátyúzással. Az új partnerük, a Hódút Kft. hamarosan elkezdi a munkálatokat, az aszfaltkeverők beindulására várnak. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen anyagot használnak fel tonnánként 40 ezer vagy téli kátyúzóanyagot tonnánként 80 ezer forintért.
— Éves szinten 70 millió forint áll rendelkezésre kátyúzásra, de valószínű, hogy a májusi közgyűlésen a képviselő-testület ezt ugyanekkora összeggel kibővíti — ecsetelte Bánfi Ádám. — Több utat tartós, 20-25 évet kibíró felületi bevonattal látunk el. Erre a pályázatokon nyert pénzekkel együtt idén 400 millió forint áll rendelkezésre. Feltűnhet, hogy rosszabb állapotú utaknál — például Bánát utca — csak kisebb beavatkozásokat végzünk. Ennek az az oka, hogy a szennyvízcsatorna-beruházás miatt ezen utakat fel kell majd törnünk.