Közélet

2005.11.05. 08:17

Vonatbaleset: az átjáróban lefulladt az autó?

Sokkolta a közvéleményt a szerdai békéscsabai, a fényesi vasúti átjárónál történt halálos baleset. Egy 33 éves mezőberényi tanulóvezető nő vezette a Fiat Puntót, mellette ült oktatója. Az átjáróban a gépkocsinak ütközött a vonat, és 200 métert tolta is maga előtt a Fiatot. A balesetben az oktató életét vesztette, a nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

(c)

A megdöbbenés mellett megy a találgatás, hogy egy ilyen csekély forgalmú, jól belátható kereszteződésben miként történhetett meg a tragédia. A tanulóvezetők a profiknál lassabban, körültekintőbben vezetnek, és azt külön tanítják nekik, gyakoroltatják velük az oktatók, hogy a vasúti átjáróban meg kell állni, szét kell nézni, akár piros, akár fehér a fénysorompó jelzése.

A baleset időpontjában a helyszín közelében tartózkodók szerint a vakítóan sütő Nap miatt nem látták a fénysorompó jelzését az autóban ülők. Szakemberek szerint inkább az valószínűsíthető, hogy még fehérnél indult át az autó, aztán éppen az átjáróban állt le. Tanulóvezetőknél sűrűbben előfordul, hogy lefullad a gépkocsi vezetéstechnikai ok miatt, és az újraindítás sem megy olyan gyorsan, mint a rutinos vezetőknél. Elképzelhető, hogy már látták a közelgő vonatot, ez pedig kapkodáshoz vezetett, és nem sikerült gyorsan elhagyni az átjárót. Azt sem tudni, hogy ebben az esetben miért nem próbáltak meg esetleg kiugrani a gépkocsiból a benne ülők. Ami tény a biztonsági övet bekapcsolták.
Természetesen ilyen balesetnél felmerül az is, hogy egyáltalán működött-e a fénysorompó. Nos, a vizsgálatok szerint szabályszerűen működött a berendezés a baleset idején is.

A rendőrségen azt közölték: a műszaki szakértői vizsgálat, a mozdonyvezető és az autót vezető hölgy meghallgatása után többet tudnak majd mond a balesettel kapcsolatban. Addig valóban csak találgatások lehetségesek.

Kapcsolódó cikk: Vonattal ütközött

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!